Vb 2018/2022: Platini elmondta, mivel nem vesztegették meg

2014.12.09. 13:05
Sem Picasso-festményt, sem aranyrudat nem kapott állítása szerint Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke az Oroszországra vagy Katarra leadott voksért cserében a 2018-as és a 2022-es világbajnokság helyszínéről döntő szavazáson.

„Több mint tiszta vagyok. Nem kaptam sem Picassót, sem aranyrudat, sem olajat, sem gázt – mondta az Europe 1 rádiónak az UEFA-elöljáró. – Sokkal inkább olyan magánnyomozók célpontja voltam, akiket azzal bíztak meg, hogy mendemondákat terjesszenek, talán abban az időszakban, amelyben a FIFA felé fordultam.”

Platini november végén úgy nyilatkozott a francia hírügynökségnek, hogy a Sunday Timesnak a 2018-as és 2022-es helyszínkijelöléssel összefüggésben megfogalmazott gyanúsítgatásai „teljes mértékben fiktívek”, a lap által nem alátámasztott „szóbeszéd” pedig – amely szerint ő Picasso-festményt kapott volna a 2018-as vb-rendező kiválasztásakor az oroszokra leadott szavazatáért cserébe – „nevetséges”.

Arra a felvetésre, hogy ezek a kósza hírek esetleg Joseph Blatter FIFA-elnök környezetéből származnak-e, Platini a rádióinterjúban úgy reagált: nem tudja, más érdekek is voltak, sokan akartak inkább az Egyesült Államokba utazni világbajnokságra, mint Oroszországba vagy Katarba. Egyúttal megismételte, ő meggyőződése szerint szavazott.

„Azért voksoltam Oroszországra és Katarra, mert azt akartam, hogy a futball más helyekre is eljusson” – tette hozzá.

A francia válogatottal Európa-bajnok, egyúttal háromszoros aranylabdás futballista leszögezte, „ha vannak bizonyítékok a korrupcióra, akkor meg kell ismételni a szavazást”.

Platini beszélt a FIFA-ról is. Szerinte a világ labdarúgását irányító szervezetnek – amelyet 1998 óta vezet Joseph Blatter – szüksége van friss fuvallatra.

„A tiszteletem és a barátságom Seppé, de mindig voltak kisebb konfliktusok az UEFA és a FIFA elnöke között. Nem ugyanazt gondoljuk. És a FIFA megítélése most nagyon rossz” – fogalmazott Platini.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Infantino-terv: a FIFA bocsánatot kért a tagszervezetektől, az elnökség támogatja a vezetőséget

Foci vb 2026
2026.08.06. 17:00

A férfi labdarúgócsapatok egy hónapig nem játszanak Brazíliában a női vb miatt

Minden más foci
2026.08.05. 20:43

Gianni Infantino válságtanácskozást tart Marokkóban

Minden más foci
2026.08.05. 10:50