FIFA: Sepp Blatter örül, hogy a jordán herceg is kihívta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.08. 18:52
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke üdvözölte Ali bin al-Husszein jordán herceg döntését, amely szerint indul a testület vezető pozíciójáért a május végén sorra kerülő választáson.

„Nincs okom arra, hogy ne örüljek a jelöltségének – mondta a 78 éves svájci sportvezető a Le Matin című genfi napilap csütörtöki számában. – Demokrácia van, a demokratikus vitára pedig csak jótékony hatással lehet egy ilyen döntés."

A 39 éves Ali bin al-Husszein – aki jelenleg a FIFA alelnökeként és a Jordán, illetve a Nyugat-Ázsiai Labdarúgó-szövetség elnökeként is tevékenykedik – kedden jelentette be, hogy versenybe száll az elnöki posztért, és az etikus, átlátható működésre helyezné a hangsúlyt.

A jordán herceg előtt tavaly a francia Jerome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója jelentette be, hogy indul az elnöki posztért az 1998 óta regnáló Blatterrel szemben.

A FIFA-t és az elnököt az utóbbi hónapokban rengeteg bírálat érte a 2018-as orosz, illetve a 2022-es katari világbajnokság helyszínkijelölésével kapcsolatban megfogalmazódott korrupciós vádak miatt.

A FIFA május 29-én Zürichben tartja az elnökválasztást.

Legfrissebb hírek

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
9 órája

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34
Ezek is érdekelhetik