Afrika-kupa: a katari vb miatt nyáron rendezik meg a tornát

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 14:11
A 2023-as Afrika-kupát január helyett júniusban rendezik meg, mivel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) munkacsoportja azt javasolta, hogy november-decemberi időpontban legyen a 2022-es katari világbajnokság.

 


Jérome Valcke FIFA-főtitkár szerint a változtatásra azért volt szükség, mert a klubok nem szerették volna két egymást követő tornára elengedni az afrikai játékosokat, ugyanis a vb tervezett vége után alig pár héttel kezdődött volna Guineában az afrikai kontinensbajnokság.

A munkacsoport dohai ülését követően kedden ismertette, hogy novemberben és decemberben javasolja megrendezni a 2022-es vb-t, egyúttal állást foglalt amellett, hogy a szokásosnál rövidebb, négyhetes tornára kerüljön sor.

Az eredeti, június-júliusi időpontot már a helyszínkiválasztás után sokan támadták a várható nagy melegre hivatkozva. A munkacsoport kedden elvetette a nyári rendezést, akárcsak az európai klubok (ECA) és az európai profi ligák (EPFL) által javasolt május környéki időpontot, továbbá a februárit is, mivel az ütközne az az évi téli olimpiával.

A végső döntést a FIFA végrehajtó bizottsága hozza meg március 20-án, a zürichi ülésén.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
Tegnap, 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 23:24
Ezek is érdekelhetik