Afrika-kupa: vége a negyeddöntőt „elvezető” bíró karrierjének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 22:58
null
Lincselni indulnak a tunéziaiak, célpont a bíró (Fotó: AFP)
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) bejelentette, hogy hat hónapra minden játékvezetői tevékenységtől eltiltja, a kontinens nemzetközi bíróküldési listájáról pedig eltávolítja a Tunézia–Egyenlítői-Guinea (1–2) Afrika-kupa-negyeddöntőt botrányosan vezető mauritiusi Rajindraparsad Seechumot.

Rajindraparsad Seechum rendkívül egyoldalúan fújta a negyeddöntőt, annak utolsó percében légből kapott tizenegyest ítélt az egygólos hátrányban levő Egyenlítői-Guinea javára – a házigazdák ezt be is lőtték, majd a hosszabbításban egy hatalmas szabadrúgásgóllal megnyerték a mérkőzést. A tunéziaiak egyöntetűen állították: a játékvezető elcsalta a mérkőzést, mindenképpen Egyenlítői-Guineát akarta továbbjuttatni.

Georges Leekens, a tunéziai válogatott belga szövetségi kapitánya a mérkőzés után úgy fogalmazott, a bírói döntéseket képtelenség volt megemészteni, negyvenöt éves edzői karrierje során sohasem látott még hasonlóan egyoldalú és elfogult játékvezetést.

A CAF vezetőségének kérésére a játékvezetői bizottság vizsgálatot indított a negyeddöntőben történtek tisztázására. A játékvezetői testület „sajnálattal állapította meg a játékvezető rendkívül gyenge teljesítményét”, továbbá felrótta Rajundraparsad Seechumnak, hogy képtelen volt kordában tartani az elszabaduló indulatokat.

A mauritiusi játékvezetőt hazaküldték az Afrika-kupáról, nem megfelelő teljesítménye miatt hat hónapra eltiltották és levették a kontinentális bírói A-listáról – ezzel Seechum karrierjének tulajdonképpen vége is lett.

A CAF fegyelmi bizottsága a mérkőzés után történtekkel is foglalkozott, mivel botrányos jelenetek zajlottak le a batai stadionban. A tunéziaiak ellenfelükre és a bíróra támadtak (utóbbit még az öltözőfolyosón is kergették, több beszámoló szerint megpróbálták megrugdosni), majd kárt tettek az öltözőben.

A CAF ötvenezer amerikai dollárra megbírságolta a tunéziai szövetséget, melynek ki kell fizetnie az okozott kárt is. Írásbeli megrovást kapott nem megfelelő viselkedése miatt Vadi Dzsari, a Tunéziai Labdarúgó-szövetség elnöke. A tunéziai szövetség képviselői a CAF-ot is csalással vádolták meg, a kontinentális szövetség ezért felszólította tagszervezetét: vagy mutasson be erre bizonyítékokat, vagy hivatalos levélben kérjen bocsánatot február 5-ig. Ha ezek egyike sem történik meg, Tunéziát kizárhatják a 2017-es Afrika-kupa küzdelmeiből.

Fizet az egyenlítői-guineai szövetség is, mivel több szurkoló a pályára rohant, ráadásul a fanatikusok megdobálták a tunéziai csapatot. A CAF ötezer amerikai dolláros bírságot rótt ki, és felszólította a rendezőket a fokozott biztonsági ellenőrzésre a stadionokban.

Legfrissebb hírek

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

Sabri Lamouchi lett a vb-induló Tunézia új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 23:24

Afrika-kupa: az Everton sztárja négy közé lőtte Szenegált, s ott van a házigazda Marokkó is

Minden más foci
2026.01.09. 22:00

Afrika futball-lelke – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.01.07. 23:30

Algéria a 119. percben szerzett góllal győzött az Afrika-kupa nyolcaddöntőjében

Minden más foci
2026.01.06. 19:48

Szalah és csapata hosszabbítást követően, Nigéria kiütéssel jutott be a legjobb nyolc közé az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.05. 21:59

Afrika-kupa: Algéria a harmadik csoportmeccsét is megnyerte

Minden más foci
2025.12.31. 22:02
Ezek is érdekelhetik