ANK: a FIFPro szerint a CAF a marokkói játékosokat bünteti

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 12:54
A futballistákat képviselő érdekvédelmi szervezet, a FIFPro szerint az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) a marokkói játékosokat büntette az ország szövetsége ellen múlt héten hozott ítéleteivel, ami elfogadhatatlan.

A CAF az ideivel együtt három Afrika-kupáról kizárta Marokkót, miután az ország illetékesei az ebolajárvány miatt nem akarták januárban megrendezni az idei kontinensviadalt. A marokkóiak halasztást kértek, ám az afrikai szövetség ezt nem engedélyezte, s végül Egyenlítői-Guinea adott otthont az eseménynek.

„A három tornára érvényes kizárás azt jelenti, hogy egy egész generáció futballistái számára válik lehetetlenné, hogy a legmagasabb szinten játszhassanak – írta közleményében a játékosszervezet. – Miért büntetik így a labdarúgókat, miért kell ilyen hatalmas árat fizetniük feletteseik döntéséért?"

A CAF egymillió dolláros (267 millió forint) bírságot szabott ki, és kilencmillió dollár kártérítést követel a marokkóiaktól, akik döbbenten fogadták és egyben visszautasították a büntetést.

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
2026.01.14. 23:57

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
2026.01.14. 19:47

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00
Ezek is érdekelhetik