ANK: futballdöbbenet, alig találnak szavakat Marokkóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.11. 13:07
Marokkó döbbenten fogadta, hogy nem vehet részt a 2017-es és a 2019-es labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupáján amiatt, mert visszalépett az idei torna megrendezésétől.

A marokkói szövetség szerdán közölte, hogy meglepetten fogadta és egyben visszautasítja a kontinentális szövetség (CAF) büntetését, amely „ártalmas a sportra nézve és szabálytalan is".

A CAF pénteken úgy foglalt állást: nem fogadja el, hogy a marokkói szövetség vis maiorra, azaz kényszerítő körülményre, elháríthatatlan akadályra hivatkozott.

Az idei torna eredeti házigazdája a nyugat-afrikai ebolajárvány miatt előbb halasztást kért, majd november elején lemondta a rendezést. Három nappal később a CAF kizárta Marokkót az ez évi viadalról, egyúttal jelezte, hogy további büntetésre számíthat.

A CAF a következő két Afrika-kupára vonatkozó eltiltás mellett egymillió dolláros (267 millió forint) bírságot is kiszabott a marokkóiakra, akiktől emellett kilencmillió dolláros kártérítést is követel.

A vasárnap zárult Afrika-kupát Egyenlítői-Guineában rendezték meg.

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
2026.01.14. 23:57
Ezek is érdekelhetik