NS: Nyerni akartunk!; Farkas Ági elnök lenne - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.30. 22:01
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Dárdai Pál nem hagyta magát a 0–0-ra végződő magyar–görög után, lepergette a kritikus hangokat, mondván, a játékosai keményen odatették magukat, és ha kis szerencsénk van, meg is nyerhettük volna az Eb-selejtezőt.

...mindeközben Király Gábor immár egyedüliként áll 93 fellépéssel Bozsik József mögött a válogatott örökrangsor második helyén.

A görögök végigaggódhatták a napot, hiszen a ferihegyi gyorsforgalmin a reggeli, emberéletet is követelő tragikus autóbalesetben három játékosuk megsérült. Szerencsére nem súlyosan.

Győrben nem vidám a hangulat, Szasa Sztevanovics sportigazgató először a tulajdonos Tarsoly Csabát veszítette el, majd Miriuta László román segéderői is távoztak a városból. De a csapat egyelőre harcra kész.

A braziloknál süt a nap, Dunga a nyolcadik meccsét is megnyerte a válogatottal – ugyanakkor a sikerkapitány figyelmeztet: Neymart nem a szerzett góljai, hanem a majdani világbajnoki aranyak alapján kell megítélni...

Farkas Ágnes állt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki dobogón, kora egyik legnagyszerűbb átlövője volt – most pedig gondolt egy merészet, és a Nemzeti Sportnak bejelentette: elindul a Magyar Kézilabda-szövetség elnöki posztjáért.

A Formula–1-ben fülig érnek a (nem mercedeses) szájak: Sebastian Vettel malajziai diadala újra életet lehelt a tavaly elképesztően egysíkú versenysorozatba. Zsoldos Barna írása.

Legfrissebb hírek

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Dupla Tízes: egyenesen Európa-liga-nyolcaddöntőbe jut a Ferencváros?

Európa-liga
2026.01.29. 11:29

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52

Varga Zsolt: Nagyon értékes ez az érem; Vitális Milán: Elsők vagyunk, de ezt a pozíciót meg is kell tartani

E-újság
2026.01.26. 23:35

NS-látogatás: gimnazisták próbálhatták ki a lapkészítést

Egyéb egyéni
2026.01.26. 21:34

Eb-döntőt vív a férfi vízilabda-válogatott; a Ferencváros az ETO FC-t fogadja

E-újság
2026.01.24. 23:55

Kiküzdöttük: továbbjutást ért az olaszok elleni győzelmünk; Egyre nagyobb nyomás alatt Arne Slot

E-újság
2026.01.18. 23:56
Ezek is érdekelhetik