Vb 2018: május 30-án döntenek a kontinentális kvótákról

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.03.20. 19:04
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) május 30-án dönt arról, hogy az egyes kontinensek hány kvótát kapnak a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

Jerome Valcke főtitkár azt közölte, hogy erről egy nappal a zürichi elnökválasztó kongresszus után határoz az újonnan megalakuló végrehajtó bizottság.

A tavalyi, brazíliai vb-n Európát 13, Afrikát 5, Dél-Amerikát és Ázsiát 4-4, Észak- és Közép-Amerikát (CONCACAF-térség) pedig 3 biztos hely illette meg. Két interkontinentális pótselejtezőt is rendeztek Ázsia és Dél-Amerika, illetve Óceánia és a CONCACAF-térség képviselője között – Mexikó és Uruguay szerzett így kvótát –, a házigazda pedig mindig automatikusan résztvevő.

Szakemberek szerint tavalyi szereplése alapján a közép- és észak-amerikai régió bízhat abban, hogy az eddiginél több kvótához jut, mivel a résztvevő négy csapatból három (Costa Rica, Egyesült Államok, Mexikó) továbbjutott a csoportjából, miközben az Ázsiai zóna mind a négy együttese (Ausztrália, Dél-Korea, Irán, Japán) győzelem nélkül és kvartettje utolsó helyén zárt.

Mint ismert, a 2018-as vb selejtezői a múlt héten megkezdődtek, Ázsia öt válogatottja (Brunei, Makaó, Mongólia, Nepál, Srí Lanka) már el is búcsúzott a küzdelmektől, a világranglista utolsó helyén álló Bhután ellenben továbbjutott.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik