Női vb: regnálása óta először nem Blatter adja át a trófeát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 21:35
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke nem lesz jelen vasárnap a női világbajnokság vancouveri fináléján.

A svájci sportvezető személyes okokra hivatkozva Richard Cullen amerikai ügyvéden keresztül jelezte a szervezőknek, hogy nem áll módjában Kanadába utazni.

Az 1998 óta tartó regnálása során először fordul elő, hogy nem Blatter adja majd át a győztesnek járó trófeát a négyévente sorra kerülő női vb-n.

A 79 éves sportdiplomatát május végén választották meg ötödik alkalommal a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, az amerikai hatóságok nevében fellépve hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Június elején kiderült, szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Blatter ellen.

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
17 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik