Labdarúgás: a Székelyudvarhely nyerte a TuFi futsal döntőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.26. 09:25
A Székelyudvarhely FC csapata nyerte meg a Tusványosi Finálé (TuFi) futsal döntőt.

A szervezők tájékoztatása szerint a székelyudvarhelyiek kiélezett végjátékban, 3–2-re verték az első helyért rendezett mérkőzésen a marosvásárhelyi orvosi egyetem, F.R. Ady névre hallgató csapatát. A harmadik helyen az ELTE-BEAC együttese zárt, megelőzve a székelyudvarhelyi Góbékat.

Tusványosi Finálé néven a tavalyi debütálás után másodszor rendeztek futsal döntőt. A 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok mérték össze tudásukat szombaton. A tornán hat budapesti, illetve erdélyi együttes lépett pályára.

A TuFi előtt adták át a budapesti Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján összegyűjtött több mint 500 ezer forint értékű sportfelszerelést, amelyet idén a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ gyermekei számára ajánlottak fel a torna szervezői, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.

A torna szervezői és résztvevő csapatok a januárban elhunyt Buzánszky Jenőre, a 2014-es torna fővédnökére emlékeztek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik