Rabszolgák és illegális bevándorlók a profi futballban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.21. 11:09
null
Csak Nyugat-Afrikából évi 15 ezer fiatal labdarúgó indul szerencsét próbálni (Fotó: libfootball.com)
A nemzetközi labdarúgópiacot sokszor hívjuk – a szó eredeti értelmét már feledve – emberpiacnak, de mint azt a BBC nyomozása kiderítette, Laoszban pár menedzser a szó szoros értelmében veszi az emberkereskedelmet. És ez sajnos egyáltalán nem egyedi eset.

 

Tizennégy év körüli afrikai futballistákat szállítanak Ázsiába, ahol arra kényszerítik őket, hogy egy nevesincs akadémiához szerződést írjanak alá – szellőztette meg az angol közszolgálati média. Mint köztudott, a FIFA megtiltotta, hogy 18 évnél fiatalabb labdarúgók más országbeli klubokhoz igazoljanak, és bár ki-kijátsszák ezt a rendelkezést, több nagy európai klubnak is meggyűlt a baja a szervezettel emiatt.

A Nyugat-Afrikából importált fiatalok közül hatan a laoszi élvonalban szereplő Champasak Unitedben szerepelnek, de a paksei csapat természetesen mindent cáfol.

Nem meglepő módon a későbbi továbbadás reményében igazolják át a fiatalokat, akik a hazai körülmények miatt kénytelenek nekivágni a nagy kalandnak – hogy aztán ablaktalan alkalmi tömegszálláson egy szál matracon aludjanak, egyetlen dollárnyi fizetség nélkül.

A 14 éves Kesselly Mohammed Kamara például elárulta, hogy korábban arra kényszerítették, írjon alá egy hatéves szerződést, amely havi 200 dollárt garantál számára, de az összegből még semmit sem látott, noha már pályára lépett a profik között, sőt, már gólt is szerzett.

„Sokszor a stadionban aludtam valahol a padlón, de még mindig jobb, mint a szobában, ahol harmincan szorongtunk” – ad betekintést ottani mindennapjaiba az időközben már hazaigazolt libériai fiú, aki válogatott honfitársa, a laoszi klubot játékosként is szolgáló Alex Karmo hívására érkezett a klubhoz.

Az év elején ugyanis 24 libériai, ghánai, Sierra Leone-i és guineai játékos repült Laoszba a neves libériai sportújságíró, Wleh Bedell kíséretében, ám a keretet Afrikában összeállító Bedellt hamarosan halálosan megfenyegették, és hazazavarták. Karmo, „Libéria Puyola” mindezt cáfolja, szerinte a játékosok naponta háromszor esznek, és pénzt is kapnak.

„Ez egy fiktív akadémia, sem orvosok, sem edzők, Karmo a mindenes, kinevezte magát menedzsernek” – írta Bedell, aki a felettes szervekhez fordult.

A FIFA nyomására hat kivételével az összes játékost elbocsátották a laosziak, de a klubnál a BBC értesülései szerint még korábban odakerült öt másik libériai kiskorú játékos – akikkel nem profi szerződést írattak alá, hanem csak egy sima megállapodást, bónuszokkal, legalábbis ezzel védekezik az egyesület.

Mivel a legutóbbi csoport vízuma márciusban lejárt, jogilag illegális bevándorlónak számítanak, útleveleiket egyébként is magánál tartja a klub. Jellemző a libériai állapotokra, hogy a játékosok egyikének édesanyja úgy gondolja, még mindig jobb a fiának ott, mint otthon…

„Nem akarom, hogy visszajöjjön Libériába, inkább valósítsa meg az álmait ott” – így az egyik 17 éves játékos édesanyja, Bella Tapeh. Más szülők viszont komoly bajba kerültek, hiszen teljesen eladósodtak, hogy az 550 dollárba kerülő repülőjegyeket el tudják küldeni gyermekeiknek Laoszba.

A profi labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) egyik képviselője, Stephane Burchkalter is megszólalt az ügyben, ám elismerte azt is, hogy a laoszi eset csak a jéghegy csúcsa, évente csupán Nyugat-Afrikából mintegy 15 ezer fiatal játékos indul el szerencsét próbálni.

A szép új világ reményében.

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Csak kölcsönbe megy Almeríába Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Légiósok
2026.08.18. 07:06

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
2026.08.15. 12:24