FIFA: elhalaszthatják a februári elnökválasztást

2015.10.09. 17:58
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tárgyal a következő elnök megválasztásának időpontjáról, és elképzelhető, hogy az később lesz az eredetileg kiírt február 26-i időpontnál.

A szavazást eredetileg a február 26-i, rendkívüli kongresszuson tartották volna, ám a szervezet etikai bizottsága csütörtökön 90 napra felfüggesztette tisztségéből Joseph Blattert, a FIFA elnökét, valamint Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) vezetőjét, FIFA-alelnököt.

A halasztásról a szervezet végrehajtó bizottsága dönthet, amelynek német tagja, Wolfgang Niersbach néhány órával a Blatterékat sújtó ítélet után a bizottság mihamarabbi összehívását kezdeményezte, s egyetértett vele Szalman bin Ebrahim al-Kalifa sejk FIFA-alelnök, az ázsiai szövetség vezetője is.

A FIFA egyik szóvivője pénteken azt közölte, hogy a tagok a jövő héten egyeztetnek a szövetség elnöki tisztségét ideiglenesen ellátó Issa Hayatouval, s akkor döntik el, hogy a végrehajtó bizottságnak szüksége van-e rendkívüli ülésre a soron következő, decemberi rendes ülése előtt.

Az angol szövetég (FA) – egyeztetve az UEFA 54 tagszervezetével – a FIFA elnökválasztó közgyűléséről tárgyal, egyben arra kéri a nemzetközi szövetséget, hogy tartsanak rendkívüli tanácskozást az ügyben.

A 79 éves Joseph Blattert – aki 17 éve áll a FIFA élén – két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, miszerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, s eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
9 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29