FIFA: kiengedték a kórházból Blatter 99 éves elődjét

MTI MTIMTI MTI
2015.11.28. 16:27
Szombaton kiengedték a kórházból a 99 éves Joao Havelange-t, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi brazil elnökét.

A Rio de Janeiró-i szamaritánus kórház szóvivője elmondta, hogy a légzőszervi problémákkal kezelt egykori sportvezető azért térhetett haza egy nap után, mert állapota stabil, a vizsgálati eredményei pedig megnyugtatóak voltak.

Tavaly júniusban légúti gyulladás miatt néhány napig ugyanebben az intézményben ápolták, 2012-ben pedig több mint két hónapot kellett kórházban töltenie egy fertőzés miatt.

Havelange úszóként és vízilabdázóként részt vett az 1936-os berlini, valamint az 1952-es helsinki olimpián. A FIFA-t 24 éven keresztül, 1974 és 1998 között irányította elnökként, ő volt a jelenleg korrupciós vádak miatt felfüggesztett Joseph Blatter elődje.

A brazil sportvezető 2013-ban – ugyancsak korrupció gyanúja miatt – lemondott a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöki posztjáról, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) évtizedek óta tagja.

Rio de Janeiróban az Olimpiai Stadion – amelyben a jövő évi ötkarikás játékok atlétikai versenyeit rendezik – az ő nevét viseli.

Legfrissebb hírek

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
21 órája

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Panaszt nyújt be Irán a FIFA-nál a vb-n őket érő igazságtalanságok miatt

Foci vb 2026
2026.06.19. 11:39

Messi az élen, Ronaldo a fasorban sincs a FIFA játékosrangsorában

Foci vb 2026
2026.06.18. 18:56

Így fest a konföderációk tabellája az első forduló után

Foci vb 2026
2026.06.18. 10:13

Újabb furcsa FIFA-szabály: a hosszú csók tilos!

Foci vb 2026
2026.06.18. 09:24

Megdőlt az egynapos nézőcsúcs a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.17. 18:00
Ezek is érdekelhetik