Ligue 1: menesztették a kétszeres ANK-győztes edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.11. 21:20
Csapata gyenge szereplése miatt mindössze tizenhárom mérkőzés után menesztették Hervé Renard-t, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Lille edzőjét – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Annak ellenére, hogy Renard 2015 májusában hároméves szerződést kötött a Lille-lel, mindössze tizenhárom bajnoki mérkőzésen ülhetett le a klub kispadjára. Ezalatt összesen két győzelmet, hét döntetlent és négy vereséget jegyezhetett fel, amely csak a tabella 16. helyéhez volt elegendő.

A háromszoros bajnok együttes 2015–2016-os bajnoki statisztikájához még hozzátartozik, hogy a remek védekezés – mindössze nyolc kapott gól – mellett a támadógépezet igencsak akadozott: a lille-i csatárok mindössze hétszer találtak be ellenfelük kapujába.

A 47 éves tréner 2012-ben Zambiát, 2015-ben pedig Elefántcsontpartot vezette Afrikai Nemzetek Kupája-győzelemig, ezzel pedig ő lett az első edző, aki két különböző nemzettel is felülhetett Afrika trónjára.

A klub közleménye alapján ideiglenesen Renard segítője, Patrick Collot veszi át a csapat irányítását.

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52