FIFA: vizsgálat indul Platini ellen, mert részt vett a dubaji díjátadón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.30. 11:41
Vizsgálatot indít a FIFA az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eltiltott elnöke, Michel Platini ellen, amiért részt vett egy dubaji díjátadó gálán.

A Globe Soccer Awards ünnepélyes díjátadóját vasárnap tartották Dubajban. Az eseményen – amelyen négy kategóriában is elismerték az FC Barcelona csapatát – megjelent az UEFA első embere, a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöke, pedig – Joseph Blatter FIFA-elnökhöz hasonlóan – december 21-én nyolc évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

A FIFA szóvivője erre reagálva jelentette be, hogy az etikai bizottság vizsgálatot indít Platini ellen.

A francia sportvezetőt először – október elején – 90 napra függesztették fel, ennek ellenére november közepén bement az UEFA svájci székházába, és a munkatársaival együtt egyperces csenddel emlékezett a párizsi merényletek áldozataira. Ekkor már felvetődött, hogy szabályt sértett, de az esetnek nem lettek következményei.

A nyolcéves eltiltást a FIFA független etikai bizottsága összeférhetetlenséggel és hűtlen kezeléssel indokolta. Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

Az etikai bizottság álláspontja szerint a 2011-ben átutalt kétmillió svájci frankos kifizetésnek „semmilyen jogalapja nem volt”. A két sportvezető rögtön jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45
Ezek is érdekelhetik