NS: szópárbaj után nyilvánossá tett fizetési ajánlatok – péntek

2016.01.21. 23:33
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Akaratos játékossá vált a szegénysorból induló Kleinheisler László, aki most a Werder Bremenhez szerződött, s többek között az is motiválja, hogy segíteni tudja a családját. Nagy várakozással vág neki a németországi kalandnak. Interjú. Közben annak is utánajártunk, miként fogadták a magyar játékos szerződtetésének hírét a németek – mit mondjunk, nem rossz, de azért még akadnak kérdőjelek

Összeállították azon futballisták Top 10-es listáját, akiknek a mezéből a legtöbbet adtak el. Na, vajon kik a legnépszerűbbek? Még szép, hogy a Messi, Neymar, Ronaldo hármas, ám a listán azért akadnak meglepetések is, érdemes átböngészni

Váratlanul kiszivárogtak Gareth Bale szerződésének részletei, s egyértelmű, hogy bár a Real Madridnál következetesen tagadták, valóban a villámléptű walesi a világ legdrágább futballistája

Mindkét vízilabda-válogatottunk Európa-bajnoki elődöntőt játszott Belgrádban, a remeklő hölgyek pazar játékkal nyertek, és készülhetnek a hollandok elleni fináléra, a férfiak viszont elszalasztották a nagy lehetőséget. Tudósítás, nyilatkozatok, szakértői elemzések, minden, ami csütörtökön történt a kontinensbajnokságon a pénteki Nemzeti Sportban

Németlecke előtt: férfi kézilabda-válogatottunk péntektől már a lengyelországi Európa-bajnokság középdöntőjében szerepel. A helyszínen tartózkodó Simon József a csapat edzéséből és a nem csak a gondokat látó szövetségi kapitány szavaiból arra következtet, hogy nagy az elszántság. Bízzunk benne, hogy ez a pályán és az eredményben is meglátszik majd

Kemény szópárbaj után meglepő húzás a Fehérvár kontra Sofron sztoriban, a csapat és a válogatott jégkorongozó vitája odáig fajult, hogy a klub elérhetővé tette levelezését a játékossal

Ha péntek, akkor Sportkrém-melléklet a Nemzeti Sportban. A tartalomból: Steinmetz Ádám koncertre indult, de az olimpiára érkezett meg; Malonyai Péter: a futballcipő, amelynek mindenki a csodájára járt; Elsőként Bobák Róbertnak adott Schumacher a tortájából

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57

Második lett a magyar sportújságírók kispályás focicsapata a litvániai tornán

Minden más foci
2026.09.13. 10:29

Kezdődik a BL új idénye; 13 év után játszhat ismét négyes döntőt a Kaposvári VK

E-újság
2026.09.07. 23:48

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
2026.09.06. 23:26