Vb 2010: „Howard, ez nem piros lap volt, hanem bűncselekmény”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.04. 10:11
null
Howard Webb 2015 októberében kedvenc csapata, a Rotherham United egyik mérkőzésén (Fotó: Reuters)
Howard Webb ismét felidézte a 2010-es labdarúgó-világbajnokság döntőjét, amelyen ki kellett volna állítania az első félidő közepén a holland Nigel de Jongot.


Nigel de Jong a Spanyolország–Hollandia vb-döntő 28. percében egy azóta elhíresült kungfurúgással terítette le Xabi Alonsót, ám ezért csak sárga lapot kapott Howard Webbtől. Az azóta már visszavonult angol játékvezető – aki civilként rendőrként dolgozott – később elismerte hibáját, most pedig újabb részleteket osztott meg az esettel kapcsolatban.

„Abban a hitben voltam, hogy jó döntést hoztam a pályán – nyilatkozta Webb a BT Sportnak. – Aztán az öltözőbe érve az egyik asszisztensem elővette a telefonját, és leesett az álla. – »Mi a baj?», kérdeztem, erre azt mondta, hogy De Jongot ki kellett volna állítani, a játékvezetői központban lévő társunk szerint pirosat érdemelt volna. »Viccelsz?», kérdeztem tőle, majd én is elővettem a mobilomat, amin egy üzenet fogadott az egyik rendőrkollégámtól: »Howard, ez nem piros lap volt, hanem bűncselekmény.» Természetesen ki kellett volna állítanom De Jongot, még ha a világbajnoki döntő első percében történt is volna az eset, de nem láttam tisztán.”

A döntőt a spanyolok hosszabbításban 1–0-ra megnyerték Andrés Iniesta 116. percben lőtt góljával.

Legfrissebb hírek

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59