FIFA: az angol szövetség is Infantinót támogatja

Vágólapra másolva!
2016.02.17. 22:14
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) – huszadik európai szervezetként – szerdán bejelentette, hogy Gianni Infantinót támogatja a nemzetközi szövetség (FIFA) jövő pénteki elnökválasztásán.

„Azt csináltuk, amit ígértünk: minden jelölttel beszéltünk személyesen vagy telefonon. Gianni és Ali herceg lenyűgözött minket, végül az UEFA-főtitkár támogatása mellett döntöttünk” – mondta szerdán a Sky Sports televízióban Greg Dyke, az FA elnöke.

Az európai szövetség (UEFA) főtitkára, Gianni Infantino mellett négyen pályáznak a FIFA elnöki posztjára: Ali bin al-Husszein jordániai herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

Korábban a magyar, a szerb, a horvát, a bosnyák, a szlovén, a macedón, a montenegrói, az albán, a bolgár, a görög, a ciprusi, az orosz, a román, a török, az osztrák, a cseh, a szlovák, a lengyel és a liechtensteini szövetség vezetői is kinyilvánították, hogy Infantinóra szavaznak majd a jövő pénteki választáson. A közelmúltban már felsorakozott mögötte tíz dél-amerikai szövetség, valamint hét közép-amerikai és több afrikai ország is, ezzel ő számít a legesélyesebb jelöltnek.

Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt első fokon nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42
Ezek is érdekelhetik