Labdarúgás: régi-új kapitány a kínai válogatottnál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.03. 11:23
Megbízottként ismét Kao Hung-po lett a kínai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az ázsiai ország szövetsége januárban menesztette Alain Perrint, mivel a 2014-ben érkező francia szakember irányításával az együttes az ázsiai vb-selejtezősorozat második szakaszában csak harmadik a csoportjában.

Kao a hátralévő két hazai meccsen ül le a kispadra márciusban a Maldív-szigetek, illetve a már csoportelső Katar ellen.

A második körből a nyolc csoport győztesei jutnak be a harmadik körbe, illetve a négy legjobb második. A kínai csapat egyetlen esélye az maradt, ha sikerül a legjobb másodikok közé kerülnie.

Perrin vezetésével a kínaiak a negyeddöntőig jutottak a tavalyi Ázsia-kupán, ám a vb-selejtezőkön kétszer is csak döntetlent értek el a nagy rivális Hongkong ellen.

A legutóbb a holland ADO Den Haag másodedzőjeként tevékenykedő Kao 2009 és 2011 között dolgozott kínai kapitányként.

 

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik