Ligue 1: az örök sérült exarsenalos újra a pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.16. 19:01
A korábbi francia válogatott labdarúgó, Abou Diaby 2014 szeptemberében játszotta utolsó tétmeccsét még az Arsenalban. Nos, a hétvégén visszatérhet a pályára, de már a Marseille színeiben.

Abou Diaby 2006-tól egészen 2015-ig szolgálta az Arsenalt, ám ez idő alatt mindössze 125 alkalommal állt csapata rendelkezésére. Diabyt annak idején honfitársához, Patrick Vieirához hasonlította az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger, ám a középpályás rengeteg sérülése miatt nem teljesíthette be a hozzá fűzött reményeket, és kitelt az ideje Londonban.

Diaby kilencévnyi angliai légióskodás után tért haza Franciaországba, mert elmondása szerint új környezetre vágyott, és a Marseille nyújthatja neki a legnagyobb segítséget felépülésében.

„A Marseille-ben mások az orvosi eljárások, mint az Arsenalnál voltak, ennél nem is kívánhatnék jobbat” – hangzott el a francia csapat sajtótájékoztatóján.

„Az utolsó meccsemet 2014 szeptemberében játszottam. Az utóbbi három évben rengeteget güriztem, hogy teljesen egészséges legyek. Itt az ideje, hogy végre magam mögött hagyjam ezt az időszakot. Újra megtapasztalhatom a szenvedélyt, amit a futball nyújt számomra. Szerencsés vagyok, hogy a legmagasabb szinten játszhatok.”

És hogy mi lenne még ennél is magasabb szint?

„Fantasztikus lenne újra a francia válogatottban szerepelni, de most még távol vagyok tőle, hogy ezen gondolkozzak" – lelkendezett Diaby.

A nyári Európa-bajnokságig nem sok ideje maradt a hórihorgas franciának, hogy beverekedje magát hazája válogatottjába, de ha minden jól megy, az ahhoz vezető első lépést pénteken, a Rennes elleni bajnokin megteheti.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00