NS-ajánló: Doll nem jól alszik, Sofront viszi a lendület – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.01. 23:23
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.


Thomas Doll nem jól alszik mostanában – na nem azért, mert nem volna tiszta a lelkiismerete, csak éppen már az aranyérem jár a fejében. De a szombati – feltételes – bajnokavatás előtt nemcsak erről beszélt Borbola Bencének, hanem arról is, melyik csapatrészeket akarja nyáron megerősíteni. Nem fogják elhinni, mit válaszolt…

Lesz még öt bajnoki szombaton, amelyek közül a Paks–MTK még befolyásolhatja a bajnoki cím sorsát. Mindenesetre Bartha László és Hrepka Ádám, valamint egyéb csapatokból és környékükről Zoran Szpisljak, Gazdag Dániel, az utánpótláskorra is visszaemlékező Korcsmár Zsolt, sőt Sallai Roland is megszólal a forduló előtt. Na meg kezdőcsapatok, tudnivalók, információk minden mennyiségben.

Szombaton Barcelona–Real Madrid, még ha most nem is akkora a tét, mint máskor, hiszen a madridiak csak tisztes távolból üldözik a katalánokat, ráadásul a hétközi BL-csata mindkét fél számára fontosabb, mint ez a pimf bajnoki. De azért infografikánkon összemértük, hogy az MSN vagy a BBC jobb, vagyis mit ígérnek a számok a két parádés támadósorról.

Egy rész Mirko, egy rész mázli – hát így jutott a döntőbe a Veszprém a SEHA-ligában. Simon József ott volt Varasdon és beszámol a hetespárbajba fulladt Veszprém–Breszt csatáról.

Alighanem ez lesz idén a második legfontosabb magyar–magyar kézimeccs (a legfontosabb meg majd egy hét múlva jön): az FTC–Győr női kézilabdás BL-negyeddöntő első felvonása előtt Elek Gábor, Ambros Martín, Szamoránsky Piroska és Nycke Groot is elmondják, mit várnak a találkozótól.

Az egyik legjobb magyar jégkorongozó az egyik legrosszabb szezonján van túl, de Szűcs András interjújából kiderül, hogy Sofron Istvánt azért viszi a lendület, és élete első A-csoportos vébéjére készül – ha már 2008-ban és 2009-ben hajszállal lemaradt a válogatottságról.

Szombat lévén Hosszabbítás fedőnevű mellékletünk a soros: folytatódik Lisztes Krisztián pályafutását feldolgozó sorozatfolyamunk (ezúttal a Hogyan nem lett Krisztián a Fiorentina meg a Betis játékosa felütéssel), bemutatjuk, milyen az élet Ausztráliában, ha az ember magyar labdarúgó (és mondjuk Sándor Györgynek hívják), és meglátogattuk Fehérváron az egyik legkülönlegesebb magyar hokist, Frank Banhamet: a 41 éves jobbszélső minden titkát elárulta Szűcs Andrásnak. Még azt is, hogy ez a nagy harcos hogyan lett majdnem műkorcsolyázó.


Thomas Doll
nem jól alszik mostanában – na nem azért, mert nem volna tiszta a lelkiismerete, csak éppen már az aranyérem jár a fejében. De a szombati – feltételes – bajnokavatás előtt nemcsak erről beszélt Borbola Bencének, hanem arról is, melyik csapatrészeket akarja nyáron megerősíteni. Nem fogják elhinni, mit válaszolt…

Lesz még öt bajnoki szombaton, amelyek közül a Paks–MTK még befolyásolhatja a bajnoki cím sorsát. Mindenesetre Bartha László és Hrepka Ádám, valamint egyéb csapatokból és környékükről Zoran Szpisljak, Gazdag Dániel, az utánpótláskorra is visszaemlékező Korcsmár Zsolt, sőt Sallai Roland is megszólal a forduló előtt. Na meg kezdőcsapatok, tudnivalók, információk minden mennyiségben.

Szombaton Barcelona–Real Madrid, még ha most nem is akkora a tét, mint máskor, hiszen a madridiak csak tisztes távolból üldözik a katalánokat, ráadásul a hétközi BL-csata mindkét fél számára fontosabb, mint ez a pimf bajnoki. De azért infografikánkon összemértük, hogy az MSN vagy a BBC jobb, vagyis mit ígérnek a számok a két parádés támadósorról.

Egy rész Mirko, egy rész mázli – hát így jutott a döntőbe a Veszprém a SEHA-ligában. Simon József ott volt Varasdon és beszámol a hetespárbajba fulladt Veszprém–Breszt csatáról.

Alighanem ez lesz idén a második legfontosabb magyar–magyar kézimeccs (a legfontosabb meg majd egy hét múlva jön): az FTC–Győr női kézilabdás BL-negyeddöntő első felvonása előtt Elek Gábor, Ambros Martín, Szamoránsky Piroska és Nycke Groot is elmondják, mit várnak a találkozótól.

Az egyik legjobb magyar jégkorongozó az egyik legrosszabb szezonján van túl, de Szűcs András interjújából kiderül, hogy Sofron Istvánt azért viszi a lendület, és élete első A-csoportos vébéjére készül – ha már 2008-ban és 2009-ben hajszállal lemaradt a válogatottságról.

Szombat lévén Hosszabbítás fedőnevű mellékletünk a soros: folytatódik Lisztes Krisztián pályafutását feldolgozó sorozatfolyamunk (ezúttal a Hogyan nem lett Krisztián a Fiorentina meg a Betis játékosa felütéssel), bemutatjuk, milyen az élet Ausztráliában, ha az ember magyar labdarúgó (és mondjuk Sándor Györgynek hívják), és meglátogattuk Fehérváron az egyik legkülönlegesebb magyar hokist, Frank Banhamet: a 41 éves jobbszélső minden titkát elárulta Szűcs Andrásnak. Még azt is, hogy ez a nagy harcos hogyan lett majdnem műkorcsolyázó.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
16 órája

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20

Lionel Messi: Amíg jól érzem magam, ott leszek a pályán; Kopasz Bálint: Ez a királyok viadala, a bajnok viselkedjen férfiként!

E-újság
2026.06.21. 23:59
Ezek is érdekelhetik