PSG: az elnök bejelentést tett, örülhetnek az MU-drukkerek?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.24. 10:37
null
Töretlen a bizalom, Blanc folytathatja a munkát (Fotó: AFP)
Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke megerősítette, hogy a következő szezonban is a jelenlegi vezetőedző, Laurent Blanc irányítja a francia bajnokcsapatot.

 

A PSG szombaton a Lille legyőzésével elhódította a francia Ligakupát, így továbbra is esélye van a triplázásra hazai fronton. A bajnoki címet már hetekkel ezelőtt bebiztosították Ibrahimovicék, a kupadöntőt pedig május 21-én rendezik, ott a Marseille lesz az ellenfél.

A hazai sikerek ellenére és a BL-búcsút követően ismét felerősödtek a pletykák, hogy a PSG nem Laurent Blanc irányításával képzeli el a jövőt. A jelenleg munkanélküli José Mourinhót szóba is hozták a párizsi kispaddal, de Nasszer al-Kelaifi friss nyilatkozata szerint a portugál vezetőedző nem érkezik a nyáron.

„Blanc szerződését nemrég meghosszabbítottuk, biztosan velünk lesz a következő szezonban” – jelentette ki az elnök.

„Ha nyerünk, ha veszítünk, a felelősség mindig közös” – tette hozzá a katari üzletember, akinek kijelentése egy lépéssel közelebb hozhatta José Mourinhót a Manchester Unitedhez.

A Chelsea-től decemberben menesztett portugál szakember és a Manchester United megállapodásáról a hétvégén portugál lapok kész tényként írtak, de hivatalos megerősítésről egyelőre szó sincs.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00