Törökország: a listavezető a Barcából igazolna a nyáron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 15:53
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) első helyén álló Besiktas helyi lapértesülés szerint a Barcelonából erősítené meg a keretét a nyáron.

A Fanatik szerint a négy fordulóval a zárás előtt a Fenerbahcét három ponttal megelőző együttes Thomas Vermaelent szerződtetné.

A 30 éves belga védő 2014-es szerződtetése óta csupán 21 mérkőzésen lépett pályára a katalánoknál, a gránátvörös-kékek pedig a nyáron búcsút intenének neki.

A török lap szerint a Besiktas már fel is vette a kapcsolatot Vermaelen képviselőivel, hogy lenne-e kedve Isztambulba költözni, illetve a Barcával, hogy megtudakolja, mennyiért adná el a játékosát.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
16 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
22 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik