Eurofutball: a DVSC korábbi csatára edzőként ért a csúcsra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 14:43
Története első bajnoki címét hódította el Romániában az Astra Giurgiu labdarúgócsapata, amely behozhatatlan előnyre tett szert a második helyezett Steaua Bucurestivel szemben.

A Steaua vasárnap este a Pandurii Tg. Jiut fogadta, de csak 1–1-es döntetlent játszott, így a fővárosi csapat hátránya az Astrával szemben öt pont a záróforduló előtt.

Az Astra fennállása óta eddig Román Kupát és román Szuperkupát nyert 2014-ben, ugyanabban az évben második helyen végzett a pontvadászatban.

Érdekesség, hogy Marius Sumudica, a bajnokcsapat edzője játékosként 2002 és 2004 között csatárként a Debrecent erősítette. Az Astra sikere azért is meglepő, mert a télen még úgy tűnt, hogy anyagi gondok miatt szétesik a gárda, a klub ugyanis több meghatározó játékosától kényszerült megválni a holtszezonban.

A klub problémái azt követően jelentkeztek, hogy a fő támogatót, Ioan Niculae üzletembert tavaly áprilisban két és fél év börtönbüntetésre ítélték a 2009-es román elnökválasztás egyik jelöltje kampányának illegális finanszírozása miatt.

Az 1921-ben alapított, de több különböző név alatt is szereplő Astra története a kőolajiparáról nevezetes Ploiesti városhoz kötődik, Niculae 2012-ben költöztette át a csapatot a Duna-parti Giurgiu városba. Az üzletember 2005-ben alapította újra a klubot, amely 2009 óta szerepel a román élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik