UEFA: Platini eltiltását fenntartották, lemond

2016.05.09. 11:27
null
A CAS ítélete Platini lemondását eredményezte (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hatról négy évre csökkentette Michel Platininek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének eltiltását. A francia sportvezető a döntést követően lemond posztjáról, ezt ügyvédje, Yves Wehrli megerősítette a Reuters hírügynökségnek. Az ügyvéd elmondása szerint Platini a következő napokban távozik pozíciójából.

Platini közleményben tudatta döntését a lemondásról, és jelezte, svájci polgári bíróságon folyatja a küzdelmet.

A 60 éves sportvezetőt azért tiltotta el eredetileg nyolc évre a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki.

A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

Platini és Blatter „összeférhetetlenség" és „hűtlen kezelés" miatt kapott nyolcéves eltiltást, amelyet fellebbezésük után hat évre csökkentettek.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37