Felkészülés: nem kellett 10 évet várni a bosnyákok góljaira…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 11:30
null
Bosnyák öröm a meccs után az öltözőben (Fotó: Twitter)
A Japánban zajló Kirin-kupa elnevezésű felkészülési torna elődöntőjében Bosznia-Hercegovina a 2–2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte Dániát, ezzel bejutott a fináléba.

A dánok az első félidőben Simon Kjaer és Viktor Fischer találataival kétgólos előnyre tettek szert, a bosnyák internetes oldalak finoman fogalmazva sem voltak jó véleménnyel saját csapatuk játékáról.

A BiHfootball című Twitter-oldal beszámolója szerint a Muhamed Besicet ezúttal nélkülöző bosnyákok szörnyen játszottak, a középpályáról rendszeresen hátrafelé passzolták a labdákat. A portál azt jövendölte, „ha ez így megy tovább, tíz évbe telik, mire a csapat gólt szerez”.

Erre végül nem kellett ennyit várni, a bosnyákok a szünet után Milan Djuric duplájával egyenlítettek, majd tizenegyesekkel megnyerték a meccset. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a dánok az utolsó húsz percben emberelőnyben játszottak, ám így sem tudták megőrizni az előnyüket.

A másik ágon a házigazda Japán a szünetben négy, míg szűk egy óra játék után hat góllal vezetett Bulgária ellen, a végeredmény 7–2.

KIRIN-KUPA, JAPÁN
ELŐDÖNTŐ
Bosznia-Hercegovina–Dánia 2–2
(Djuric 52., 83., ill. Kjaer 22., Fischer 41.) – tizenegyesekkel 4–3
Japán–Bulgária 7–2
(Okazaki 3., Kagava 26., 35., Josida 38., 53., Uszami 57., Aszano 87. – 11-esből, ill. Alekszandrov 59., Csocsev 82.)

Legfrissebb hírek

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02
Ezek is érdekelhetik