Portugália: Santos nyaralás közben állapodott meg a hosszabbításról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 18:44
Fernando Santos, az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy nyaralás és kávézás közben állapodott meg szerződése meghosszabbításáról.

A 61 éves edző csütörtökön azt mondta, Algarvében találkozott a portugál szövetség elnökével, mert Fernando Gomes is ugyanott nyaralt. „Leültünk, megittunk egy kávét, és könnyen megállapodtunk” – nyilatkozta Santos.

A szövetség honlapján kedd este jelentették be, hogy a szövetségi kapitány négy évvel meghosszabbította a szerződését.

Santos 2014 szeptemberében vette át a csapatot, amely azóta egyszer sem kapott ki tétmérkőzésen. A franciaországi Európa-bajnokságon három döntetlennel – közte a magyar válogatott elleni 3–3-mal – lépett tovább az F csoportból, majd a horvátokat hosszabbításban, a lengyeleket tizenegyespárbajban, a walesieket a rendes játékidőben legyőzve eljutott a döntőig, ott hosszabbításban bizonyult jobbnak a házigazda franciáknál.

Csütörtökön a tapasztalt edző elárulta, az első és a második csoportmeccsük után sokan kételkedtek és bizonytalankodtak a csapatukkal kapcsolatban, Gomes elnök viszont már akkor is leszögezte, hogy a következő négy évben is számít rá.

„Ha félnék, nem lennék itt. Ez a kifejezés nem is szerepel a szótáramban, ahhoz pedig túlságosan öreg vagyok már, hogy aggódjak” – válaszolta arra a felvetésre, amely szerint a kontinenstorna megnyerésével megnőttek az elvárások velük szemben és fokozódott a rájuk nehezedő nyomás.

„Nincs nyomás, csak kötelesség. Mindig igyekszem a tudásom legjavát nyújtani. Vannak feladataink, amelyek nem változtak. Megnyertük az Európa-bajnokságot, de ez semmiféle kiváltsággal nem jár. Megígérjük, hogy keményen dolgozunk, ahogyan eddig is, sőt ha lehet, még keményebben és jobban” – mondta Santos, akinek új megállapodása konkrét célkitűzéseket nem tartalmaz.

A 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában a portugálok Magyarországgal, Svájccal, Andorrával, Feröerrel és Lettországgal szerepelnek azonos csoportban.

Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:52

Sokba került a kilencedik vereség, megint kirúgták Fernando Santost

Minden más foci
2025.09.08. 12:47

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
2025.09.08. 11:32

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Provokatív kérdést is kapott az Eb-győztes Fernando Santos a magyarok elleni meccs után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.06.11. 08:59

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Fernando Santos jól emlékszik Gera Zoltán korai góljára

Magyar válogatott
2025.06.09. 14:52

A portugálok elleni döntetlennel továbbjutottak a horvátok is

Minden más foci
2024.11.18. 22:53
Ezek is érdekelhetik