FIFA: az elnök szerint sikerrel debütált a videobíró

MTI MTIMTI MTI
2016.09.02. 11:01
Sikerrel debütált a videós visszajátszás Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint.

A technológiát válogatott felkészülési mérkőzésen elsőként a csütörtöki Olaszország–Franciaország találkozón alkalmazták, s Infantino szerint ez „futballtörténeti jelentőségű” volt.

Példaként Infantino azt az esetet hozta fel a 3–1-es vendégsikerrel zárult mérkőzésről, amikor az olaszok kezezést reklamáltak Layvin Kurzawánál egy fejpárbaj után, amelyet Daniele De Rossival vívott a francia játékos.

„Láthatták, hogy a játékvezető néhány másodpercre megállította a játékot, és ezalatt a két bíró úgy döntött, nem lesz büntetés – idézte fel Infantino. – Futballtörténelmet láttunk, 2016-ban vagyunk, itt volt az ideje, hogy kipróbáljuk.”

Hozzátette, reméli, hogy a 2018-as világbajnokságon már alkalmazhatják a videobírót, amely gólok, büntetők, kiállítások megítélésénél juthat szerephez.

„Természetesen nem tudunk minden felbukkanó problémát megoldani, de segítséget nyújthatunk a játékvezetőknek kulcsfontosságú helyzetekben anélkül, hogy túl sok játékmegszakítás lenne emiatt” – hangsúlyozta a FIFA elnöke.

Ebben az idényben az olasz és a német élvonalban, az ausztrál és az amerikai bajnokságban, valamint a portugál ligában és kupákban alkalmazzák majd a technológiát.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A németek szerint véget kell vetni az Infantino-érának

Minden más foci
2026.09.15. 18:40

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15