UEFA: A legkisebb hibát sem követtem el – Platini

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.14. 10:47
„Tiszta a lelkiismeretem” – jelentette ki Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eltiltott elnöke szerdán a szervezet athéni kongresszusán.

„Biztos vagyok benne, hogy a legkisebb hibát sem követtem el, így folytatom a jogi küzdelmet – utalt arra, hogy igyekszik tisztára mosni a nevét. – Önök nélkülem folytatják missziójukat – a labdarúgás szolgálatát – olyan okok miatt, amelyekre most nem szeretnék visszatérni. Köszönöm ezt a kilenc évet, azt hiszem, nagyszerű munkát végeztünk.”

A 61 éves sportvezető hozzátette: a labdarúgás először is játék és csak azután termék, sport és csak aztán piac, előadás és csak azután üzlet.

„Nem létezik több labdarúgás, a gazdag nemzeteké és a kicsiké, a világszerte ismert kluboké és a haverok közötti vasárnapi találkozóké, hanem csak egy van” – utalt a Bajnokok Ligája reformjára, amelynek értelmében az eddigieknél több automatikus helyet biztosítanának a nagy bajnokságoknak, holott ő maga éppen a kisebb nemzetek csapatait igyekezett helyzetbe hozni az elmúlt években.

„A mihamarabbi viszontlátásra, futballbarátok” – búcsúzott remegő hangon, kissé megindultan, majd a jelenlévők, az 55 európai szövetség képviselőinek tapsa közben elhagyta az üléstermet.

A játékosként háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok Platinit eredetileg nyolc évre tiltotta el a nemzetközi szövetség (FIFA) „összeférhetetlenség és hűtlen kezelés” miatt, konkrétan azért, mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki. A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök, FIFA-alelnök.

Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

Fellebbezés után előbb hat évre csökkentették, majd a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) május 9-én hatról négy évre mérsékelte a felmentésért folyamodó francia sportvezető eltiltását.
Akkor szóban lemondott posztjáról, később pedig jelezte, hogy mindezt Athénban hivatalosan is megteszi, amihez megkapta a jóváhagyást a FIFA etikai bizottságától.

A L’Équipe című lap hétfőn azt írta, hogy Platini vasárnap kapja kézhez a CAS döntésének indoklását, és annak ismeretében dönt arról, hogy polgári bírósághoz fordul-e.

Eltiltása miatt ma elnökválasztást tartanak Athénban. A versenyben maradt két jelölt a szlovén Aleksander Ceferin és a holland Michael van Praag.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38
Ezek is érdekelhetik