Belgium: berágott hazájára az öntörvényű exkapitány

MTI MTIMTI MTI
2016.11.14. 13:43
Nem akar többé hazájában, Belgiumban edzősködni Marc Wilmots, akit a várakozáson aluli Európa-bajnoki szereplés után nyáron menesztettek a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A csapat a negyeddöntőben kikapott az előzetesen esélytelenebbnek tartott walesiektől, miután egy körrel korábban a mieinket búcsúztatta.

A 47 éves szakember a Welt című német lapnak úgy nyilatkozott:

„Soha többé Belgium! Bár az ilyen kijelentésekkel óvatosan kell bánni, úgyhogy mondjuk inkább úgy, hogy a következő öt-tíz évben biztosan nem akarok ott dolgozni.”

Wilmots a menesztése után egy magánrepülőket kínáló cégbe fektetett, de elárulta: vannak ajánlatai a futball világából, többek között hívták, hogy legyen az algériai válogatott szövetségi kapitánya.

„Figyelem a piacot, és a piac is figyel engem” – fogalmazott.

Hozzátette: bár a Bundesligából nem hívták, nagyon is el tudja képzelni, hogy visszatérjen Németországba. Wilmots korábban játszott a Schalke 04-ben, 2003-ban átmenetileg edzője is volt a gelsenkircheni együttesnek.

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Nemzetek Ligája: Courtois kihagyja a belgák meccseit, de nem vonul vissza

Minden más foci
2026.09.09. 11:02

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.24. 15:31

Hiába a vb-negyeddöntő, a belga szövetség megvált Rudi Garciától

Foci vb 2026
2026.07.20. 15:14

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05