FIFA-gála: a volt portugál kapitánynál CR 2. volt Messi mögött – de miért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.10. 09:40
null
Cristiano Ronaldo és Carlos Queiroz a válogatottnál is együtt dolgozott (Fotó: AFP)
A FIFA szokásához híven nyilvánosságra hozta az összes szavazatot az év legjobb játékosának járó díj kapcsán. Kiderült például, hogy a korábban a portugál válogatottat irányító Carlos Queiroz – aki iráni szövetségi kapitányként szavazott – Lionel Messit írta be első helyre, míg honfitársát, a végső győztes Cristiano Ronaldót „csak” a másodikra.

Mint ismert, a FIFA szavazásán a tagállamok szövetségi kapitányai, a nemzeti válogatottak csapatkapitányai, valamint a média képviselői három jelöltre szavazhatnak. Az első helyre beírt futballista öt pontot kap, míg a második hármat, a harmadik egyet.

Az iráni válogatottat 2011 óta irányító Carlos Queiroz neve mellett Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Luis Suárez sorrend szerepel a FIFA hivatalos listáján, ám a korábban a Manchester Unitednél, a Real Madridnál és a portugál nemzeti együttesnél is dolgozó szakember megindokolta jelöléseit.

„A félreértések elkerülése érdekében jelzem, Iránban a szövetségi kapitány az élvonal tizenhat vezetőedzőjével együtt szavaz” – írta közösségi oldalán Queiroz, aki természetesen gratulált Cristiano Ronaldo sikeréhez.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
20 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02