Porto: 20 millió euróért érkezik az Atlético Madrid tehetsége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.09. 21:05
A Porto bejelentette, hogy klubrekordot jelentő összegért végleg megvásárolja a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Atlético Madrid középpályását, Óliver Torrest.

A 24-szeres spanyol U21-es válogatott futballistát tavaly nyáron vette kölcsön a portugál klub – másodszor, hiszen Óscar Torres a 2014–2015-ös szezont is a Portónál töltötte kölcsönben. Akkor 26 bajnokin hét gólt szerzett, a most zajló bajnokságban idáig 18 mérkőzésen kétszer vette be az ellenfelek kapuját.

A NÉPLIGETBEN IS JÁTSZOTT
Óliver Torres 2006-ban, még a Real Madrid utánpótláscsapatának tagjaként pályára lépett a Népligetben, a Ferencváros által szervezett Christmas Cupon. Erről bővebben itt olvashat!

Bár Diego Simeone nagyra tartja a 22 esztendős játékost – az előző szezonban összesen harminc meccsen játszott a fővárosiaknál –, tavaly nyáron ismét elengedte a Portóhoz, ráadásul 20 millió eurós opciós joggal.

A portugálok csütörtök este bejelentették, hogy aktiválják a záradékot, így a 2014-ben Golden Boy-díjra (az év legjobb 21 éven aluli Európában játszó fiatalja) jelölt Torres nyártól hivatalosan is a Porto játékosa lesz – immár végleg.

Az U19-es Európa-bajnok labdarúgó a klub történetének legdrágább igazolása lett, hozzá hasonlóan 2015 júliusában a Marseille-ből érkező Giannelli Imbuláért is 20 millió eurót fizettek.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
12 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik