Románia: Le a kalappal a szurkolók előtt! – mondja a Sepsi elnöke

BOROS PÉTER (NAGYVÁRAD)BOROS PÉTER (NAGYVÁRAD)
2017.02.26. 16:21
null
Árki Gábor hálás a szurkolók biztatásáért (Fotó: Facebook)
A Nagyváradi Esthajnalcsillag elleni győztes bajnoki rajtot követően kértük rövid értékelésre a Sepsiszentgyörgyi OSK labdarúgócsapatának elnökét, Árki Gábort.

 

Napsütés, székely himnusz és győzelem
Így szurkolt a Székely Légió – hangulat a Sepsi meccséről

A 47 éves, Magyarországról érkező vezető, aki legutóbb az NB I-es Diósgyőri VTK sportigazgatója volt, elsőként a váradszentmártoni pálya minőségét emelte ki. „Remek körülmények között tudtuk lejátszani ezt a találkozót, a pálya talaja nemzetközi szintű volt, s ez sokat segített abban, hogy az előre eltervezett játékunkat tudjuk hozni. A csapat győzelme önmagáért beszél, már csak azért is, mert a télen megerősödött a váradi együttes. Szerencsére a játékosok sikerrel vették ezt az akadály. A mérkőzés nagy részét kézben tartottuk. Kaptunk sajnos egy szerencsétlen gólt, de a csapat nagyon komoly tartást mutatott, rövid időn belül sikerült egyenlíteni, majd a végén a győztes gólt is megszereztük" – mondta Árki, aki megköszönte a csapatot elkísérő szurkolók buzdítását.

„Mindig felemelő érzés, hogy több száz kilométeres utazást követően is a hazai pálya hangulatát teremtik meg számunkra a szurkolóink. Le a kalappal előttük. Főleg mert úgy tudom, éjszaka indultak el, hogy idejében ideérjenek a mérkőzésre" – tette hozzá Árki Gábor.

Arra a kérdésre, hogy voltak-e Ferencváros-szurkolók is, akik buzdították a csapatot a szombati találkozón, igennel válaszolt az elnök: „Értesüléseink szerint nemcsak Fradi-drukkerek voltak jelen, hanem más magyarországi együttesek szurkolótáborai is képviseltették magukat, akik a Székely Légió tagjaival együtt buzdították a csapatot. Köszönjük mindenkinek, hogy nagyon kulturáltan biztattak bennünket, le a kalappal előttük."

Így örültek a gólnak a Sepsi játékosai (Fotó: Boros Péter)
Így örültek a gólnak a Sepsi játékosai (Fotó: Boros Péter)

Bár a Sepsi OSK jelenleg előkelő helyen áll a román másodosztályban, és csupán két pont a hátránya az élvonalba jutást érő második helytől, Szentgyörgyön egyelőre nem beszédtéma az első osztályban való szereplés. „A fő cél, hogy a klubot egy jól működő sportszervezetté alakítsuk, és megteremtsünk minden feltételt az eredményes szakmai munka számára. Ami a bajnokságot illeti, mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk" – fedte fel a székelyföldi klub céljait Árki Gábor.

A sepsiszentgyörgyi labdarúgóklubhoz a télen csatlakozott még Sándor István, aki Ukrajnában és Magyarországon is élvonalbeli kluboknál dolgozott edzőként, és aki a szakmai munkában segíti az edzők tevékenységét. Emellett hazatért Nagy Sándor is, aki az edzői stáb tagjaként, illetve az utánpótlás-nevelésben dolgozik majd a klubnál.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34