Utánpótlás: az UTE együttműködést kezdeményez a Rapid Wiennel

Vágólapra másolva!
2017.02.09. 12:04
Fórián Zsolt, az UTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója elmondta, együttműködés kialakítása érdekében felvették a kapcsolatot osztrák és szlovák élvonalbeli csapatokkal.

„Szeretnénk, ha több nemzetközi mérkőzésünk lenne, osztrák és szlovák első osztályú csapatokat kerestünk fel. Törekszünk arra, hogy oda-vissza legyenek találkozók, hogy optimális nemzetközi mérkőzéseket játszhassanak a gyerekek” – idézi az utelabdarugas.hu Fórián Zsoltot.

„Ehhez keresünk külföldi partnereket, akikkel nagyon jó meccseket tudunk játszani. Január végén például azért jártunk az ausztriai Rapid Wiennél, hogy kialakítsunk egy olyan kapcsolatot, amelynek köszönhetően fokozatosan tudunk a felkészülési és a versenyidőszakban egymás ellen játszani. Egyrészt azért döntöttünk a Rapid mellett, mert volt egy nagyon jó kapcsolatunk, aki által tudtunk nyitni az irányába, valamint van két magyar labdarúgó a bécsieknél. Ilyen szempontból nekik van hitük a magyar játékosokkal és csapatokkal kapcsolatban.”

„Másrészről Ausztria közel van. Ezért is nyitunk szlovák és osztrák együttesek felé. Természetesen nem zárkózunk el attól sem, ha a mi játékosainknak szeretnének profi szerződés felajánlani. Nyilvánvaló, hogy elsősorban az Újpestnek neveljük a játékosainkat, és oda ajánljuk fel őket. Ha azonban az Újpest úgy látja, egyesek nem férnek bele a koncepciójába, azon játékosok számára szeretnénk olyan alternatívát biztosítani, ami közel van, mégis nívós bajnokságban, profi szinten tudják folytatni a karrierjüket. Ezért is voltunk a Rapidnál, amelynél professzionális a közeg, nagyon modern az infrastruktúra. Már meg is egyeztünk abban, hogy első lépésként több korosztályunk játszik majd egymással, így szorosabbra tudjuk fűzni az együttműködést, de ez még folyamatban van. Abban maradtunk, hogy további egyeztetések lesznek a két klub között” – tette hozzá a szakvezető. utelabdarugas.hu Fórián Zsoltot.

„Ehhez keresünk külföldi partnereket, akikkel nagyon jó meccseket tudunk játszani. Január végén például azért jártunk az ausztriai Rapid Wiennél, hogy kialakítsunk egy olyan kapcsolatot, amelynek köszönhetően fokozatosan tudunk a felkészülési és a versenyidőszakban egymás ellen játszani. Egyrészt azért döntöttünk a Rapid mellett, mert volt egy nagyon jó kapcsolatunk, aki által tudtunk nyitni az irányába, valamint van két magyar labdarúgó a bécsieknél. Ilyen szempontból nekik van hitük a magyar játékosokkal és csapatokkal kapcsolatban.”

„Másrészről Ausztria közel van. Ezért is nyitunk szlovák és osztrák együttesek felé. Természetesen nem zárkózunk el attól sem, ha a mi játékosainknak szeretnének profi szerződés felajánlani. Nyilvánvaló, hogy elsősorban az Újpestnek neveljük a játékosainkat, és oda ajánljuk fel őket. Ha azonban az Újpest úgy látja, egyesek nem férnek bele a koncepciójába, azon játékosok számára szeretnénk olyan alternatívát biztosítani, ami közel van, mégis nívós bajnokságban, profi szinten tudják folytatni a karrierjüket. Ezért is voltunk a Rapidnál, amelynél professzionális a közeg, nagyon modern az infrastruktúra. Már meg is egyeztünk abban, hogy első lépésként több korosztályunk játszik majd egymással, így szorosabbra tudjuk fűzni az együttműködést, de ez még folyamatban van. Abban maradtunk, hogy további egyeztetések lesznek a két klub között” – tette hozzá a szakvezető.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Hegedüs Abigél U18-as Európa-bajnok lett Burgaszban

Utánpótlássport
5 órája

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
6 órája

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: egységben az erő – brillírozik a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
9 órája

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
2026.02.05. 20:34

Sportlövészet: Európa-bajnok az U16-os légpuskás csapat Burgaszban

Utánpótlássport
2026.02.05. 18:51

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
2026.02.05. 16:33

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.02.05. 11:22
Ezek is érdekelhetik