NS: Vinícius Storck látökörében; Győzni akar, ezért a Győrhöz szerződött – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.09. 00:07
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

A Portugália elleni, március 25-i vb-selejtező előtt keretet hirdetett Bernd Storck – amelyben egyelőre az itthon játszók szerepelnek –, s a meghívottak között van a Videoton védője, Paulo Vinícius is, aki pénteken teszi le az állampolgársági esküt.

A futballista, ha a kapitány úgy dönt, már a vb-selejtezőn is pályára léphet, így hát megnéztük, mit nyerhetünk vele, s persze azt is, ő mit nyer azzal, hogy magyar lesz
A Portugália elleni, március 25-i vb-selejtező előtt keretet hirdetett Bernd Storck – amelyben egyelőre az itthon játszók szerepelnek –, s a meghívottak között van a Videoton védője, Paulo Vinícius is, aki pénteken teszi le az állampolgársági esküt.

A futballista, ha a kapitány úgy dönt, már a vb-selejtezőn is pályára léphet, így hát megnéztük, mit nyerhetünk vele, s persze azt is, ő mit nyer azzal, hogy magyar lesz

A pályafutását Almatiban folytató Elek Ákosnak lesz kire támaszkodnia, a világ egyik legerősebb futsalcsapatát erősítő Dróth Zoltán hasznos tanácsokkal segítheti.

Pietsch Tibornak arról is beszélt, milyen az élet a városban, van-e bármi, amiben hiányt szenved, s megérteti-e magát angolul

A világ- és Európa-bajnok norvég Stine Bredal Oftedal klubszinten is sikerekre vágyik, ezért három évre aláírt a magyar bajnok Győr női kézilabdacsapatához.

Bálint Mátyás interjújából az is kiderül, mennyit gondolkozott, mielőtt döntött, milyen érzés volt otthagyni Párizst, miért tartja magát szerencsésnek, mit gondol Ambros Martínról, és melyik magyar kézilabdázó játékán nőtt fel

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
21 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik