UEFA: komoly lépéseket tennének a versenyegyensúly javításáért

2017.03.22. 18:32
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korlátozná a klubok játékoskeretének méretét, és az átigazolási rendszert is átalakítaná annak érdekében, hogy csökkenjen a különbség a gazdag és a kevésbé tehetős együttesek között.

Minderről a szervezetet tavaly szeptember óta irányító szlovén elnök, Aleksander Ceferin beszélt egy lisszaboni konferencián.

„Többféle megoldási lehetőséget kell megvizsgálnunk, de a luxusadó, a játékoskeretek nagyságának korlátozása, valamint az átigazolási szabályok megváltoztatása is felvetődött. Szeretnénk elkerülni, hogy az összes tehetséges játékos néhány nagycsapatban játsszon” – mondta Ceferin.

Az elnök hozzátette, a versenyegyensúly jelenleg egyáltalán nem megfelelő az európai klubfutballban, hiszen az utóbbi időszakban néhány nagy együttes, így például a Barcelona, a Bayern München és a Real Madrid uralta a Bajnokok Ligáját. Ezzel szemben a kisebb, kevésbé jómódú klubok, mint például az Ajax és a Benfica képtelenek megtartani tehetséges labdarúgóikat, és amint kinevelnek egy-egy jobb játékost, azt valamelyik gazdagabb klub elcsábítja.

„Meg kell néznünk, hogy az átigazolási piac működése jó-e a jelenlegi formájában? Ha nem, nem félünk megváltoztatni. Ha hagyjuk, hogy a különbségek túl nagyra nőjenek a csapatok között, hátrányos helyzetbe hozzuk azokat, akiknek nem olyan jók az anyagi lehetőségeik. Ezzel a piramis alján lévő együttesek jövője kerülhet komoly veszélybe” – mondta Ceferin, aki azonban semmi egyebet nem árult el azzal kapcsolatban, hogy ezeket a lehetőségként felvetett változtatásokat egészen pontosan milyen formában és mikor kívánják bevezetni.

A szervezet elnökének szavai annak fényében különösen érdekesek, hogy az UEFA épp a megválasztása előtt, tavaly augusztusban jelentette be, a 2018–2019-es idénytől a négy legerősebb európai labdarúgó-bajnokság négy-négy biztos helyet kap a Bajnokok Ligája főtábláján. Jelenleg a három legmagasabban jegyzett liga – a spanyol, a német és az angol – három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezett együttesek pedig selejtezőre kényszerülnek.

A rangsorban negyedik bajnokságnak – ez pillanatnyilag az olasz – két főtáblás hely jár, míg a Serie A harmadik helyezettjének már selejteznie kell. A reformmal az UEFA épp a topklubok nyomásának engedett, utóbbiak azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem lesz változás, saját sorozatot indítanak az európai szövetségtől függetlenül.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24