FIFA: 369 milliós veszteséget könyvelte el 2016-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 18:08
A tavalyi évben 369 millió dolláros veszteséget könyvelt el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), így 1.048 milliárd dollárra csökkent a tartaléka.

A szervezet pénteki közlése szerint a hiányt elsősorban az átláthatóbb rendszer kialakítása, valamint a korábbi elnök, Joseph Blatter „örökségének feldolgozása” okozta. Ez utóbbi – a FIFA közleménye alapján – jogi eljárások költségét és meggondolatlan beruházásokat takar.

A FIFA-n belül 2015-ben kirobbant botrány miatti nyomozás és az ezzel járó jogi procedúrák 50.465 millió dollárt emésztettek fel, és a Blatter által szorgalmazott és végül megvalósított FIFA Múzeum is hasonló veszteséget „termelt”.

Attól függetlenül, hogy 2017-re még rosszabb az előrejelzés – a FIFA idén 489 milliós veszteséggel számol –, a terv az, hogy a szervezet elérje négyéves célját, a 100 milliós nyereséget. A világbajnoki ciklus utolsó évében, 2018-ban 1.097 milliárdos profittal számol a nemzetközi szövetség, és ha ez megvalósul, a tartalék eléri az 1.655 milliárd dolláros rekordot.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.08.20. 23:16

Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

Minden más foci
2025.08.16. 13:04

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Női labdarúgó Eb: a FIFA-elnök segítséget ígért az angoloknak a rasszizmus elleni küzdelemben

Minden más foci
2025.07.21. 12:30
Ezek is érdekelhetik