DAC: A Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben – Rossi

2017.06.13. 09:04
null
Marco Rossi két évre írt alá a DAC-hoz (Fotó: fcdac.sk)
Marco Rossi, a dunaszerdahelyi DAC nemrégiben kinevezett vezetőedzője szerint korábbi csapata, az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd nem lesz képes fenntartani a mögöttünk hagyott bajnoki szezonban látott színvonalat.

 

„Különféle okai vannak a váltásnak – mondta Marco Rossi a DAC hivatalos oldalának. – Az első: úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy a Honvéd nem képes folyamatosan fenntartani a nemrég befejeződött bajnokságban látott színvonalat, és így nem fog tudni sikeresen szerepelni a Bajnokok Ligája selejtezőiben. Ennek okairól nem szeretnék bővebben beszélni, hiszen túl hosszú lenne mindent elmagyarázni.”

„Bennem már februárban megérett a döntés, hogy elhagyom a Honvédot, de arról, hogy Dunaszerdahelyre jövök, csak a magyar bajnokság végén döntöttem, miután személyesen is beszéltem a klub sportigazgatójával és a tulajdonossal, Világi úrral. Ők jó benyomást tettek rám, ami a klub jövőbeli ambícióit illeti. Én is ambiciózus ember vagyok, szeretném folyamatosan fejleszteni a céljaim és a pályafutásom. Úgy vélem, hogy Dunaszerdahelyen minden adott ehhez.”

Mint megírtuk, az olasz szakember két évre szóló szerződést írt alá új csapatával. Rossi döntésében a szurkolók is fontos szerepet játszottak, elmondása szerint szeretné büszkévé tenni a csapat drukkereit.

„Hogy őszinte legyek, a stadionban uralkodó hangulat volt az egyik fő oka, hogy elvállaltam a DAC irányítását. A futball egy szenvedély, a futball maga a szurkoló, és nélkülük nincs labdarúgás. Számomra szomorú dolog az, amikor szinte üres stadionban kell pályára lépni néhány néző előtt. Viszont ha tele vannak a lelátók, akkor az teljesen más történet, más futball. Szeretek sok ember előtt meccselni. Tudom, hogy a DAC találkozóira sok ember kíváncsi, akik erősen támogatják is a csapatot. Az a kívánságom, hogy jó játékkal és mindenekelőtt jó eredményekkel fizessük nekik vissza a támogatásukat.”

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37