NS: Lanzafame szabadsága; Bene és Bozsik családi öröksége – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.01. 23:32
null
ns320
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Davide Lanzafame főszerepet játszott a Bp. Honvéd bajnoki címében. Az olasz futballistát a holt idényben jó néhány klubbal hírbe hozták, most azonban lapunknak elárulta, hogy érdemben nem tárgyalt senkivel. Családja jól érzi magát Budapesten, és a csatár sem akar még visszatérni Itáliába, így aztán kézenfekvő volt, hogy Kispesten folytassa. Az előző bajnokságban 10 találatig jutó futballista annak különösen örül, hogy a jelek szerint az új edző, Erik van der Meer is meghagyja a pályán a szabadságát, kötetlen szerepkörben játszhat az új idényben is.

Nehéz, ugyanakkor csodás örökséget visz tovább Bene Ferenc és Bozsik József. Előbbi édesapja az Újpesti Dózsa legendás gólgyárosa volt, utóbbi nagypapája pedig az Aranycsapat klasszisa, ráadásul édesapja is sikeres edző. A két fiatal szakember most egy csapatnál tevékenykedik, mindketten a Nyíregyháza sikeréért dolgoznak. A Nemzeti Sportnak arról is beszéltek, hogy büszkék a nevükre, és természetesen mindent megtesznek azért, hogy méltón vigyék tovább a családi örökséget.

A britek titokban abban reménykedtek, hogy a magyar származású Konta Johanna személyében végre lesz egy olyan játékosuk, akinek érdemi esélye lehet a wimbledoni tenisztorna női egyesében a nagy sikerre. A játékos azonban igazán balszerencsés, hiszen az eastbourne-i versenyen megsérült, és egyelőre kérdéses, hogy elindulhat-e a legendás füves pályás viadalon. Hogy a babát váró Serena Williams távollétében kik lehetnek a favoritok, megtudják összeállításukból.

A futballtól a kézilabdán át a jégkorongig számos kőkemény sportág van, de a sérülésveszéllyel persze azoknak is számolniuk kell, akik „szelídebb” sportágat űznek. A mai világban, amikor a sport a szórakoztatóipar része, és óriási összegek forognak az üzletágban, egy sérülés óriási károkat okozhat. A klub ezért azt szeretné, ha a harcképtelen sportoló mielőbb csatasorba állna, és maga az érintett is siettetné a visszatérést. Ennek azonban, mint az összeállításunkból kiderül, óriási a kockázata, s ahogy Lőw Zsolt elmondta, olykor hiábavaló az áldozatvállalás, az egyetlen megoldás a pályafutás befejezése.

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45