NS: Mészöly az első; a Man. Citynél tort ül az elmebaj – szerda

2017.08.29. 22:25
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:


Mészöly Géza az első elküldött edző az NB I mostani idényében. Babják Bencének adott interjújában a Haladás (ex)mestere elmondta, hogy Halmosi Péterrel és Király Gáborral is remek volt a kapcsolata – Tóth Miklós pedig olyan szépeket mond Somogyi Zsoltnak a távozó mesterről, mintha most szerződtetné…

Elek Ákos végre egészséges, és ha már kimaradt Andorrából, a lettektől és a portugáloktól sem ijed meg. A válogatott szűrő Pietsch Tibornak azt is elmesélte, hogy a Kajrat Almati öltözőjében már nem Andorrának becézik…

Csillag Péter a Manchester City stadionjában tort ülő elmebajról írt. A VIP-vendégek kemény fontjaik ellenértékeként üvegfalon keresztül gyönyörködhetnek a játékoskijáróban várakozó labdarúgókban. Lehet, hogy a jövőben a zuhanyzóba is bemehetnek?

Ivkovics Sztojan keretet hirdetett aférfi kosárlabda Eb-re, és Bobory Balázsnak elmondta, miért döntött egyebek mellett Karahodzsics Kemal mellett…

Az öttusázó Földházi Zsófia nehezen élte meg az elmúlt évet, szíve szerint még mindig menekülne a világ elől – de vb-ezüstje után boldog, és már mosolyogni is tud. Klein Ron interjúja.

Medveczky Erika mindent Csipes Ferencnek, életmódváltásának és rendezett magánéletének köszönhet. Ebből jött ki két nagyszerű vb-arany – Pircs Anikó beszélgetett a kajakvilágbajnokkal.

És ha szerda, akkor Hajrá, foci! melléklet 4 oldalon – amelyből kiderül, hogy Úriban sosem lesz Sülyi út…
Mészöly Géza az első elküldött edző az NB I mostani idényében.
Babják Bencének adott interjújában a Haladás (ex)mestere elmondta, hogy Halmosi Péterrel és Király Gáborral is remek volt a kapcsolata – Tóth Miklós pedig olyan szépeket mond Somogyi Zsoltnak a távozó mesterről, mintha most szerződtetné…

Elek Ákos végre egészséges, és ha már kimaradt Andorrából, a lettektől és a portugáloktól sem ijed meg. A válogatott szűrő Pietsch Tibornak azt is elmesélte, hogy a Kajrat Almati öltözőjében már nem Andorrának becézik…

Csillag Péter a Manchester City stadionjában tort ülő elmebajról írt. A VIP-vendégek kemény fontjaik ellenértékeként üvegfalon keresztül gyönyörködhetnek a játékoskijáróban várakozó labdarúgókban. Lehet, hogy a jövőben a zuhanyzóba is bemehetnek?

Ivkovics Sztojan keretet hirdetett aférfi kosárlabda Eb-re, és Bobory Balázsnak elmondta, miért döntött egyebek mellett Karahodzsics Kemal mellett…

Az öttusázó Földházi Zsófia nehezen élte meg az elmúlt évet, szíve szerint még mindig menekülne a világ elől – de vb-ezüstje után boldog, és már mosolyogni is tud. Klein Ron interjúja.

Medveczky Erika mindent Csipes Ferencnek, életmódváltásának és rendezett magánéletének köszönhet. Ebből jött ki két nagyszerű vb-arany – Pircs Anikó beszélgetett a kajakvilágbajnokkal.

És ha szerda, akkor Hajrá, foci! melléklet 4 oldalon – amelyből kiderül, hogy Úriban sosem lesz Sülyi út…

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
15 órája

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50
Ezek is érdekelhetik