Románia: Miriután kérték számon a vereséget a szurkolók – videó

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2017.09.27. 22:06
Második mérkőzését is elvesztette Miriuta László a Dinamo vezetőedzőjeként: a FCSB elleni bukaresti derbi kudarca után most előző csapatával, a Concordia Chiajnával szemben maradt alul.

A Dinamo hiába szerzett vezetést mindkét félidő elején, a kiesés ellen küzdő vendégek az utolsó fél órában megfordították a múlt szerdáról a heves esőzések miatt elhalasztott találkozót. Az összecsapás után a Dinamo szurkolói az új edzőn kérték számon az immár négy meccse nyeretlen együttes gyenge játékát, azzal fenyegetőzve, hogy a szombati, Astra Giurgiu elleni találkozón elözönlik a pályát, amennyiben Miriuta nem frissíti fel a gárdát a Liga 3-ban szereplő tartalékcsapat játékosaival.

A Dinamo 12 forduló után 16 ponttal a hetedik helyen áll, míg a Miriuta távozása után mindkét meccsét megnyerő Concordia a szezon során először elkerült a kiesést jelentő pozíciókból, és 11 ponttal jelenleg a tizenegyedik.

LIGA I
A 11. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MECCSEN
Dinamo–Concordia Chiajna 2–3
(Rivaldinho 12., Anton 46., ill. Batin 30., 83., Bumba 64.)

Az eset





A Dinamo 12 forduló után 16 ponttal a hetedik helyen áll, míg a Miriuta távozása után mindkét meccsét megnyerő Concordia a szezon során először elkerült a kiesést jelentő pozíciókból, és 11 ponttal jelenleg a tizenegyedik.

LIGA I
A 11. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MECCSEN
Dinamo–Concordia Chiajna 2–3
(Rivaldinho 12., Anton 46., ill. Batin 30., 83., Bumba 64.)

Az eset


Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.14. 07:22

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 16:38

Gól nélküli döntetlennel tért vissza a Sepsi kispadjára László Csaba

Minden más foci
2025.05.02. 18:29

Kézilabda: Rosta Miklós hét góllal segítette bajnoki címvédéshez a Dinamo Bucuresti-et

Kézilabda
2025.05.02. 18:17

Európai kézilabdaligák: Kajdon 12 gólt lőtt a német élvonalban

Kézilabda
2025.04.26. 22:36
Ezek is érdekelhetik