UEFA: az elnök a pénzügyi fair play felülvizsgálását tervezi

2017.09.07. 14:43
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a pénzügyi fair play szabályainak felülvizsgálatát tervezi.

A szlovén sportvezető a német ARD televíziónak adott interjújában kifejtette, nem hiszi, hogy a gazdag és a szegényebb klubok közötti különbség teljesen megszüntethető, ráadásul a folyamat lassításához is gyors cselekvésre van szükség.

„Nem akarjuk, hogy a szakadék olyan nagy legyen, hogy végül csak néhány komoly klub maradjon” – tette hozzá.

Ceferin a legjelentősebb nyári átigazolások kapcsán közölte, a pénzügyi fair play szabályai változtatásra szorulnak. Emellett a fizetések korlátozását és a nyári átigazolási időszak korábbi lezárását sem zárja ki.

Az elnök „döntő pillanatnak” nevezte, amikor Neymar világcsúcsot jelentő 222 millió euróért (67.6 milliárd forint), Kylian Mbappé pedig 180 millió euróért (55 milliárd forint) a Paris Saint-Germainhez igazolt.

„A pénzügyi fair playt a labdarúgás stabilitásának megteremtése érdekében hozták létre. A rendszer sikeres volt, de az idők változnak, ezért módosítanunk, modernizálnunk kell. Tennünk kell valamit az egyensúly visszaállításához” – mondta Ceferin.

Az UEFA a pénzügyi fair play létrehozásával arra akarta ösztönözni a klubokat, hogy ne költsenek jelentősen több pénzt a bevételeiknél. Az európai szövetség múlt pénteken vizsgálatot indított a PSG ellen, hogy kiderüljön, a francia klub betartotta-e a szabályokat. Ceferin leszögezte, nem félnek szankciókat hozni a nagy klubokkal szemben.

Az esetleges további változtatásokról kifejtette, korlátozhatják a kluboknál regisztrált, valamint a kölcsönadott játékosok számát, az átigazolási időszak végét pedig előbbre hozhatják júliusra, hogy a következő hónapban, amikor a legtöbb bajnokság elkezdődik, már ne történhessenek jelentős változások a keretekben.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung által szervezett kongresszuson Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke, valamint Javier Tebas, a spanyol liga elnöke is a pénzügyi fair play szigorítása mellett foglalt állást.

Rummenigge kifejtette, meggyőződése szerint Ceferin és az UEFA szükség esetén intézkedni fog, és figyelmeztetett, hogy vannak olyan klubok, amelyek pénzügyi műveletei nem ismertek, mert nem publikálták azokat.

Tebas úgy fogalmazott, hogy „a pénzügyi dopping jelentősen károsítja a labdarúgást”, és külön kitért a PSG-re, valamint a Manchester Cityre, amelyek tulajdonosai közel-keleti befektetési alapok.

„Mindkét klub sokkal többet fizet a piaci áraknál, ami inflációhoz vezet az átigazolási piacon, sőt, a nemzeti ligák széthullását is eredményezheti” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2 órája

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01