Labdarúgás: 40 ezer néző, elnöki gratuláció – drámai végjáték az amputáltak Eb-jén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 17:43
null
Törökország drámai meccsen szerezte meg a győzelmet (Fotók: AFP)
Törökország győzelmével ért véget az amputált futballistáknak rendezett Európa-bajnokság: a törökök a fináléban Angliát győzték le 2–1-re.

A 12 nemzet részvételével zajló kontinensviadal az isztambuli döntővel ért véget, amelyet 40 ezer néző tekintett meg a helyszínen. A törökök a fináléig vezető úton mindössze egy gólt kapva az összes mérkőzésüket megnyerték, a döntőben pedig Anglia is csak megnehezíteni tudta a házigazda dolgát.

A döntő összefoglalója

A találkozó után Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan is köszöntötte az aranyérmest.

„Tiszta szívemből gratulálok a török amputált labdarúgó-válogatottnak, hogy Európa-bajnok lett Anglia legyőzésével. Törökország büszke rátok!”




Az amputáltak futballjában egy csapatban egyszerre heten vannak a pályán. A mezőnyjátékos alsó végtag-amputációval, míg a kapusok felső végtag-amputációval szerepelnek – előbbiek mankókat használnak, viszont protézis, azaz mesterséges testrész nélkül játszanak (ez alól természetesen kivételek azok, akiknek mindkét karjuk vagy lábuk hiányzik).

Egy mérkőzés két 25 perces félidőből áll, közte 10 perces szünettel. A pálya legfeljebb 70 méter hosszú és 60 méter széles, a kapu maximum 2.2 méter magas és 5 méter széles. A labdarúgás általános szabályaihoz képest a leglényegesebb különbség – a felsoroltakon kívül –, hogy nincs les, ezen kívül még fontos megemlíteni, hogy a kapus nem hagyhatja el a büntetőterületet, korlátlan számú csere lehetséges, valamint a mankó ellenféllel szembeni használata esetén büntetőt kell ítélni.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nyugalom és csibeszség Gödöllőn

Utánpótlássport
23 órája

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
2025.11.11. 12:15

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
2025.11.11. 08:57

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik