PSG: elképesztő kivételezés Neymarral, ez már társait is zavarja?

2017.10.25. 14:26
A Le Parisien arról számolt be, hogy már a PSG öltözőjén „belül” is egyre több labdarúgó van, akit zavar a Neymarral szembeni kivételezés.

A lap több érdekességet is felsorol, amikre állítólag a brazil csillag szerződésében vannak záradékok.

Ilyen például az, hogy külön csak Neymarral két fizioterapeuta dolgozik, akik a hírek szerint állandóan a támadó mellett vannak – a Le Parisien megjegyzi ennek kapcsán, ez önmagában nem lenne meglepő, mert a sztárkluboknál gyakran van erre példa, ám mint a lap fogalmaz, még Zlatan Ibrahimovicnak is csak egy szakember segédkezett, de a svéd egyáltalán nem csinált belőle problémát, ha valamelyik csapattársának „kölcsön kellett adnia” a terapeutát, Neymar ezzel szemben senkivel sem hajlandó közösködni.

A 25 éves játékos szerződésében állítólag az is benne van, hogy edzésen nem léphetnek neki oda keményen. Mint a Le Parisien írja, Neymar egyébként Unai Emery vezetőedzőnél is kihúzta a gyufát, úgy tudni ugyanis, hogy „fel van mentve” a védekező feladatok alól, ám Emery a brazil leigazolásakor nem tudott arról, hogy Neymarnak nem szükséges segédkeznie a többieknek, a trénernek pedig nem tetszik, hogy van valaki, aki ilyen kiváltságokban részesült.

Neymarnak ezen kívül van egy olyan pont a megállapodásában, miszerint ő egyedüliként „márkafüggetlenül” bármilyen táskával járhat, bármit reklámozhat, míg a többiek esetében ez nem így van, s kötelező a PSG logójával ellátott bőröndökkel és táskákkal közlekedniük.

S úgy tudni, hogy a furcsa záradékok sora csak hosszabb és hosszabb lesz: a Le Parisien szerint a brazil zseni az elmúlt hetek balhéi után kilobbizta magának, és a 2018–2019-es szezontól kizárólagosan ő lövi majd a tizenegyeseket.

A lap megemlíti, hogy a brazil támadó körül tapasztalható légkör egyre több bonyodalmat okoz a párizsiak öltözőjében.

 

 

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2026.08.14. 23:01

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
2026.08.11. 11:45

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24