PSG: „Mbappé jobb, mint Messi volt ennyi idősen”

2017.10.12. 18:04
Elismerően nyilatkozott Kylian Mbappéról Ludovic Giuly, a Paris Saint-Germain és a Barcelona korábbi játékosa. A francia exfutballista szerint ilyen fiatalon még Lionel Messi előtt sem állt ekkora jövő.

Ludovic Giuly 2004 és 2007 között játszott a Barcelonában, így testközelből láthatta a fiatal Messi pályafutásának felívelését. A korábbi francia válogatott futballista ennek ellenére úgy érzi, hogy van, aki túlszárnyalhatja az argentin sztárcsatárt, sőt, valamilyen tekintetben már meg is tette. 2004 és 2007 között játszott a Barcelonában, így testközelből láthatta a fiatal Messi pályafutásának felívelését. A korábbi francia válogatott futballista ennek ellenére úgy érzi, hogy van, aki túlszárnyalhatja az argentin sztárcsatárt, sőt, valamilyen tekintetben már meg is tette.

„Kylian jó helyzetben van. Mindene megvan ahhoz, hogy nagy dolgokat érjen el, profi és okosan gondolkodik – mondta a 18 éves támadóról Giuly.Azért választotta a PSG-t, hogy fejlődhessen. Jobb, mint Messi volt ennyi idősen."

„Jól tudja, hogyan működik a teste, miközben Messi sokat aggódott az egészsége miatt, s ezért nehéz helyzetben volt. Kylian jól ismeri magát, és emiatt előnyben van."

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
20 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
23 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08