Skócia: rekordidő után menesztette edzőjét a Rangers

Vágólapra másolva!
2017.10.26. 16:59
null
Pedro Caixinha nem váltotta meg a világot a Rangersnél (Fotó: Twitter)
A skót Rangers labdarúgócsapata a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Pedro Caixinha hét hónap után távozik a klubtól.

 

A 46 esztendős portugál szakember – aki az akkor még Németh Krisztiánt is a soraiban tudó katari al-Garafától érkezett – márciusban vette át az 54-szeres skót bajnok irányítását: Caixinhával a Rangers 26-ból 14 meccset nyert meg (öt döntetlen és hét vereség mellett). Az együttes jelenleg a 4. helyet foglalja el a bajnokságban – lemaradása nyolc pont az éllovas Celtic mögött –, míg a Ligakupában a vasárnapi, Motherwell elleni elődöntő (0–2) jelentette a végállomást.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a vezetőség alapos megfontolás után döntött a szakember menesztése mellett, az új vezetőedző keresése már folyamatban van.

Érdekesség, hogy a 229 napig irányító Caixinha a Rangers történetének legrövidebb ideig regnáló vezetőedzője lett – emellett még egy negatív rekord fűződik a nevéhez, ugyanis az áprilisi, Celtic elleni mérkőzésen a legnagyobb különbségű (1–5) hazai vereséget szenvedték el.

Az új edző kinevezéséig ideiglenesen az ifjúsági csapat szakvezetője, Graeme Murty veszi át a gárdát.

Legfrissebb hírek

Munkaszüneti napot hirdetnek Skóciában a válogatott vb-szereplése miatt

Foci vb 2026
2026.01.05. 20:29

A portugál támadó volt a hős, a Rangers nyerte a derbit

Minden más foci
2026.01.03. 15:35

Végleg megszerezné Keresztes Krisztiánt a Dundee

Minden más foci
2026.01.02. 19:33

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
2025.12.27. 21:08

Kéz a kézben a mélyben – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.12.19. 23:43

„A Rangers ismét megfizetett a védelem gyengeségeiért”– skót lapszemle

Európa-liga
2025.12.12. 07:32

A Rangers ellen hátrányból felállva győzött, és továbbjutott a Ferencváros az El-alapszakaszban

Európa-liga
2025.12.11. 20:43

Korábbi MTK-játékos ollózós mozdulatával szerzett vezetést a Rangers, de fordított az FTC – videó

Európa-liga
2025.12.11. 19:29
Ezek is érdekelhetik