Edzősors: László Csaba Skóciában köthet ki – megtrollkodták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.04. 16:58
A korábban a Ferencvárost, a Heartsot, az ugandai és a litván válogatottat, az MTK-t, valamint a DAC-ot is irányító László Csaba újra Skóciában köthet ki – a helyi szurkolók már meg is trollkodták a wikipediás oldalát.

A Dundee United szurkolói „kinevezték” a csapat élére, és még idéztek is az állítólagos sajtótájékoztatójáról:
Dundee United szurkolói „kinevezték” a csapat élére, és még idéztek is az állítólagos sajtótájékoztatójáról:

A wikipediás bejegyzés egy részlete (Forrás: Bors)
A wikipediás bejegyzés egy részlete (Forrás: Bors)

„Nem azért vagyok itt, hogy részt vegyek a csapat életében. Nem azért vagyok itt, hogy nyerjek. Azért vagyok itt, hogy lebombázzam a várost a legszexibb futballal, amit valaha látott” – volt olvasható a Wikipedián, az esetről pedig a Bors megkérdezte László Csabát.

Mivel én nem használom a közösségi oldalakat, ezért a menedzseremen keresztül jutott el hozzám a hír. Jót mosolyogtam rajta – mondta a Borsnak László Csaba, de hozzátette: nem annyira vicces, hogy valótlansággal töltik meg az oldalát. – Az viszont pozitív, hogy engem akarnak a szurkolók. Egyelőre azonban csak annyit mondhatok, hogy valóban kapcsolatban állok a Dundee-val. Beszéltem a Skóciában élő családommal is a folytatásról, és azt mondták, ha van lehetőség, szeretnék, hogy ott vállaljak munkát”

László Csaba a „szexi futball” kifejezés eredetére is kitért.

„Ez a megfogalmazásom szállóigévé vált Skóciában. A Heartscal a Rangers ellen játszottunk, amikor a második félidőben 0–2-ről döntetlenre hoztuk a meccset. Akkor mondtam a sajtótájékoztatón, hogy
a második negyvenöt percben igazi szexi futballt láthattunk, egy csúcsponttal.”

Legfrissebb hírek

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55

Keresztes Krisztián a légióséletről: Azért küzdök, hogy a klubban maradjak

Légiósok
2025.09.04. 08:05

Érvényes gólt és jó játékot sem hozott a Rangers és a Celtic derbije

Minden más foci
2025.08.31. 14:54

Bolla Bendegúz döntött, a Rapid Wien lesz az ETO FC ellenfele a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 22:03

A Paksra a Fiorentina, az ETO-ra a Rapid Wien vagy a Dundee United várhat a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 14:23

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 21:05

Keresztes gólpasszt adott, a Dundee United legyőzte luxemburgi riválisát

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 22:54

A Dundee Unitedhez igazoló Keresztes Krisztián: „Újra szintet léptem”

Légiósok
2025.07.18. 10:18
Ezek is érdekelhetik