FIFA: nagy bejelentés – „véget vetünk az átigazolási őrültségnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.06. 20:26
null
Gianni Infantino fontos megállapodást kötött a FIFPróval (Fotó: AFP)
A Hivatásos Labdarúgók Nemzetközi Szervezete (FIFPro) ejtette a 2015-ben útjára indult ügyet – melyben az átigazolási rendszert jogellenesnek és illegálisnak titulálta – a nemzetközi szövetséggel (FIFA) szemben, miután a két szervezet hétfőn hatéves együttműködési megállapodást írt alá. A legfőbb cél a két szervezet kapcsolatának erősítése, valamint a labdarúgás irányításának jobbá tétele.

 

Az együttműködés részeként felállítanak egy bizottságot, amely az átigazolások részletes kivizsgálásáért lesz felelős. Csatlakozik a FIFA-hoz és a FIFPróhoz az Európai Klubok Szövetsége (ECA) és a Nemzetközi Ligák Fóruma (WLF).

„A FIFPro elégedett azzal a szellemiséggel, amit a FIFA tanúsított, és hogy nyitottak rá a nemzetközi szövetségnél, hogy meghallgassák a játékosok problémáit – mondta a FIFPro elnöke, Philippe Piat. – Ez az együttműködés a legnagyobb változást hozza majd az átigazolási rendszerben 2001 óta. A szabályváltozások segítenek mintegy 60 ezer futballista megvédésében a velük szemben tanúsított nem fair magatartástól."

Mint ismert, Neymar a nyáron rekordot jelentő 222 millió euróért szerződött a Barcelonától a PSG-hez, ami a FIFPro szerint „bebizonyította, hogy a futballt még mindig a gazdag, európai klubok egy szűk csoportja uralja". A szervezet azt ígéri, „véget vet az átigazolási piacon tapasztalható őrületnek, ami a futball, a játékosok, a klubok és a szurkolók miatt is fontos".

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
13 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

FIFA: a belga szövetség nem támogatja Infantinót az elnökválasztáson

Minden más foci
2026.09.07. 15:31