Románia: Elárultak, gúnyt űztek a munkámból – Miriuta

Vágólapra másolva!
2017.11.02. 12:58
null
Miriuta László nagyot csalódott a játékosokban (Fotó: sport.ro)
Nem túl jó a helyzet a román élvonalbeli Dinamónál: a csendőrségnek könnygázzal, vízágyúval és fizikai erővel kellett megfékeznie a szurkolók egy részét, miután azok a bajnokság 16. fordulójának záró mérkőzésén erőszakosan nekirontottak a kerítésnek, hogy számon kérjék csapatuk Viitorultól elszenvedett 4–0-s vereségét – és akkor a játékosokról még nem is beszéltünk.

 

Szerencsére a rendfenntartók gyors közbelépésének köszönhetően a helyzet nem fajult el teljesen a nézőtéren – csupán a főlelátót támadó ultrák közül szorultak páran orvosi ellátásra.

Más a helyzet a futballistáknál. A sajtóban már korábban megjelent, hogy öt Dinamo-játékos hajnalig italozott a múlt csütörtöki kupameccset megelőző éjszaka, ketten ráadásul visszaesőnek számítanak, hiszen az utánpótlás-válogatottból szintén alkoholfogyasztás miatt küldték el őket.

A klub illetékesei eddig nem akartak a fegyelmi problémákról beszélni, hétfő este viszont Miriuta László vezetőedzőnél betelt a pohár: szerinte futballistái egy része elárulta őt a Viitorul ellen mutatott hozzáállásával. Úgy tudja, hogy már érkezése előtt is voltak hasonló problémák a kereten belül, mert egyesekből hiányzik a hivatástudat.

„A szurkolóknak igazuk van. Megengedhetetlen az, ami történt. Gúnyt űztek a munkámból, a társaikból és a Dinamóból. De mit tehettem volna? Szedjem ki édesanyámat, isten nyugtassa, a sírból, és küldjem pályára? Costache, ha hajnalig mulatott, persze hogy izomszakadást szenvedett. Sajnálom, mert ők a jövő, akikre építkezünk – és ezt csinálják?! De nem állhatok őrt az ajtajuk előtt. Ha hivatásos játékosként, ennyi idősen ezt művelték az edzőtáborban, akkor bizonyára otthon is ezt teszik” – idézi Miriutát a kronika.ro.

A korábbi magyar válogatott középpályás szerint Ionut Negoita klubtulajdonos mindent elkövet a klub érdekében, épp szeptemberben emelte meg a futballisták bérét. Kocsit, házat adott nekik. Miriuta szintén kiállt mellettük és ezen a rangadón adott nekik egy második esélyt, de visszaéltek a bizalmával, és tönkretették mindazt a munkát, amivel az elmúlt napokban igyekezett feloldani az öltözőn belüli feszültséget.

„Rájuk sem bírok nézni. Ezek nem dinamósok. Van pár fiatal gyerek, inkább játszatom őket, mert legalább tudom, hogy mindent megtesznek a pályán, és ha decemberben menesztenek, akkor azzal a tudattal távozom, hogy minden tőlem telhetőt megpróbáltam” – tette hozzá a 49 esztendős szakember, majd megjegyezte, a folytatásban „megpróbálják a lehetetlent lehetővé tenni”, mert ő még hisz abban, hogy kiharcolhatják a felsőházi rájátszásba jutást.

A címvédő Viitorultól elszenvedett vereség miatt a Dinamo 21 ponttal maradt a hetedik helyen, és három pont választja el az utolsó, még rájátszást jelentő helyen álló Astrától.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
10 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
2025.08.23. 11:59

Hiába vezetett, kikapott a Csíkszereda az első helyezettől

Minden más foci
2025.08.17. 17:15

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

„Nekem a foci sosem küzdősport volt, hanem játék” – Kun Attila, a nagyváradi legenda

Minden más foci
2025.08.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik