Skócia: úgy tűnik, László Csaba valóban visszatér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.07. 22:14
Egybehangzó szigetországi sajtóhírek szerint a skót másodosztályban szereplő Dundee United szerdán kinevezi László Csabát a csapat új menedzserének.

Az 53 éves szakember korábban már dolgozott Skóciában, 2008 nyarától 2010 januárjáig a Hearts csapatát irányította.

László Csaba legutóbb a Dunaszerdahelyt vezette, ott idén nyáron fejezte be a munkát. A Dundee United 12 forduló után a második helyen áll a 10 csapatos skót másodosztályban, de ugyanannyi pontja van, mint a listavezető St. Mirrennek. Igaz, az ötödik helyezett Queen of the South is csak két ponttal van a gárda mögött.

Néhány nappal ezelőtt a Dundee United szurkolói már „kinevezték” a csapat élére őt, a helyi szurkolók akkor meg is trollkodták a wikipediás oldalát.

Akkor László Csaba így nyilatkozott a Borsnak: Mivel én nem használom a közösségi oldalakat, ezért a menedzseremen keresztül jutott el hozzám a hír. Jót mosolyogtam rajta, de nem annyira vicces, hogy valótlansággal töltik meg az oldalt. Az viszont pozitív, hogy engem akarnak a szurkolók. Egyelőre azonban csak annyit mondhatok, hogy valóban kapcsolatban állok a Dundee-val. Beszéltem a Skóciában élő családommal is a folytatásról, és azt mondták, ha van lehetőség, szeretnék, hogy ott vállaljak munkát”

Legfrissebb hírek

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55

Keresztes Krisztián a légióséletről: Azért küzdök, hogy a klubban maradjak

Légiósok
2025.09.04. 08:05

Érvényes gólt és jó játékot sem hozott a Rangers és a Celtic derbije

Minden más foci
2025.08.31. 14:54

Bolla Bendegúz döntött, a Rapid Wien lesz az ETO FC ellenfele a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 22:03

A Paksra a Fiorentina, az ETO-ra a Rapid Wien vagy a Dundee United várhat a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 14:23

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 21:05

Keresztes gólpasszt adott, a Dundee United legyőzte luxemburgi riválisát

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 22:54

A Dundee Unitedhez igazoló Keresztes Krisztián: „Újra szintet léptem”

Légiósok
2025.07.18. 10:18
Ezek is érdekelhetik